Április első hétvégéjén újra VinCe Budapest Wine Show a Várkert Bazárban! A prémium borokat és pezsgőket bemutató rendezvény számos színes programmal várja az érdeklődőket.
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség. A mesterkurzusokon válogatott nemzetközi tételek kerülnek a poharakba, a kiállítótérben pedig kiemelt figyelmet kapnak az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő natúr borok. Bővül a külföldi kiállítók köre és új, különleges környezetben lesznek kóstolhatók a szuperprémium borok, champagne-ok és párlatok.
Teltházas mesterkurzusok, válogatott kiállítók és többezer vendég, akik közül minden negyedik a szakma köreiből érkezett: ez volt számokban tavaly a VinCE Budapest Wine Show. A hazai borvilág legjobban várt beltéri rendezvénye idén még magasabbra teszi a lécet: a kiemelkedő színvonalú szakmai programok mellett több újdonság is várja a boros szakmát és a borkedvelő érdeklődőket.
Különlegességek és ritkaságok
Immáron tradíciónak számít, hogy a látogatók előtt idén is megnyílnak a mesterkurzusok kapui, ahol elismert hazai és nemzetközi szakemberek adnak betekintést a legjobb pincészetek és termőhelyek titkaiba és érdekességeibe. Az idei év során a champagne-ok szerelmeseinek például biztosan nagy kedvence lesz az 500 éves Philipponnat champagne-ház mesterkurzusa, ahol négy évjáratos tétel is kóstolható lesz.
Szintén nagy érdeklődésre tarthatnak számot a világklasszis borokat felvonultató mesterkurzusok: Európa és a Kárpát-medence legjobbjait hozzák el a szervezők. Önálló kurzuson mutatkozik be Dél-Burgundia, a vállalkozó szelleműek pedig vakkóstolón tesztelhetik tudásukat az Óvilág-Újvilág „barátságos mérkőzésen”.
Azok számára, akik a szuperprémium tételek iránt érdeklődnek, igazi ínyencségeket tartogat az idén debütáló VinCE Fine Wine Bar, ahol különleges és ritka hazai és külföldi csúcsborok, champagne-ok és párlatok poharazott választékából vásárolhatnak a vendégek. A kínálatban a tervek szerint szerepel majd bordeaux-i klasszifikált chateau-k bora, Burgundia premier és grand cru területeinek fehér- és vörösborai, évjáratos champagne-ok, a Napa-völgy ikonikus cabernet-i, Németország és Ausztria dűlős rieslingjei, a magyar borászok limitált szériás csúcs-tételei, de érlelt portói borok, konyakok is. Aki a bor mellé finom falatokra is vágyna, az kibővített gasztronómiai választékból válogathat a kiállítótérben.
A trendek mentén: natúr borok
Ebben az évben először tematikus standok is várják a látogatókat. Ilyen lesz például a natúr borokat bemutató sziget is, amely a nemzetközi borvilág egyik legjelentősebb trendjére reflektál. Az organikus borkészítés lényege, hogy a szőlőt nem érik vegyszerek vagy felszívódó rovarirtószer, emellett pedig a borkészítés során nem használnak adalékanyagokat, és odafigyelnek arra, hogy a bor erjedése és érése a lehető legtermészetesebb, beavatkozásmentes módon történjen. A helyszínen betekintést nyerhetnek az érdeklődők a természetes borok világába és megismerhetik az irányzat úttörő hazai képviselőit, illetve természetesen a natúr borok kóstolására is lesz lehetőség.
Válogatott hazai és nemzetközi kiállítók
A rendezvényen a magyar családi pincészetek legjavát tömörítő, az idei évben fennállásának 20. születésnapját ünneplő Pannon Bormíves Céh 22 borászatát is megtalálják a látogatók. A Céh tagjai a legmagasabb minőségű borok készítésével egy közösségként támogatják a magyar bortermelés és borkultúra felelősségteljes növekedését és fenntarthatóságát – ez pedig tökéletesen illeszkedik a VinCE által képviselt értékrendbe is.
A VinCE Budapest már az eddigiek során is törekedett arra, hogy a környező országok borászatai számára is lehetőséget adjon a bemutatkozásra. 2020-ban a korábbi évekhez képest hangsúlyosabb lesz a közép-kelet európai részvétel a kiállítók körében. Több hazai termelő is a VinCE Budapesten tervezi bemutatni új évjáratát vagy termékcsaládját, a széles kiállítói körön és az igényes borértő közönségen túl pedig az ismerkedésre, szakmai találkozásokra is lehetőséget kínál a rendezvény.
Az esemény időpontja: 2020. április 3-4.
Azok, akik február 15-ig vásárolják meg belépőjüket a 11. VinCE Budapestre, 20%-os early bird kedvezménnyel tehetik ezt meg a vincebudapest.hu oldalon.
Személyem szerint ellenállhatatlan kis desszert, ami szinte mindig jól jön. Egyszerűen kézbe lehet fogni, és hamm beleharapni.....a selymes csokoládé csak úgy olvad a szájban... :-)))
A laktató főzelékek ilyenkor különösen jól jönnek, komfortosak, de könnyedebbek, mint egy sertéspörkölt. Egyszerű az elkészítésük, és nagyon finomak tudnak lenni. Kóstoltam már ...
A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ami édes íze és puha állaga miatt kedvelt és könnyen fogyasztható. Na de vajon mindennapos fogyasztása mennyire egészséges?
A fekete bab rostban, növényi fehérjében és antioxidánsokban gazdag hüvelyes. Mutatjuk, hogyan támogathatja a szív, az agy és a bélrendszer egészségét.
Jelentős változás előtt állhat a magyarországi palackvisszaváltási rendszer. A MOHU azt tervezi, hogy kivezeti a készpénzes kifizetést a REpontokon, így a visszaváltott palackok után járó összeget a jövőben nem minden esetben lehetne készpénzben elkérni.
Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!
Van, amikor az újságot lapozva az ember már nem tudja, hogy barkácsboltban, pékségben vagy háztartási gépáruházban jár. A 36. heti kínálat pontosan ilyen: a Parkside ezúttal nemcsak szerszámokkal és barkácscuccokkal támad, hanem más, korábban nem látott termékekkel is.
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
A laktató főzelékek ilyenkor különösen jól jönnek, komfortosak, de könnyedebbek, mint egy sertéspörkölt. Egyszerű az elkészítésük, és nagyon finomak tudnak lenni. Kóstoltam már ...
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...