Haláli ez a hal - gyilkos finomság Japánból

A fugu igazi csemegének számít Japánban, ám a fogyasztása könnyen végzetes lehet.       

2018 januárjában egy Gamagori nevű japán városban hangosbeszélőkből és a média segítségével is figyelmeztették a lakosságot, hogy életveszélyes finomság került a helyi szupermarketek polcaira. A kérdéses fogás a gömbhal, vagyis a fugu volt.

Gömbhal - még egyben

Ez a méregdrága kaja adrenalinfröccsel dobja fel a vacsorát, ugyanis igen könnyen válhat végzetessé az étkezés, ha fugu is szerepel a menün. Az 1980-as években átlagosan hetente egy ember esett áldozatául ennek az ételnek. Az utóbbi években már "csak" évente körülbelül hat ember esik áldozatául ennek a halnak. De miért olyan veszélyes a fugu?

Darvat mintázó fuguszasimi

Tetrodoxinnak hívják azt a veszélyes anyagot, ami életveszélyesebb, mint a cián és az arzén. A fugu nem maga termeli ezt a gyilkos mérget, hanem egy általa fogyasztott kagylóból kerül be a májába, bőrébe, szemébe és petefészkébe. Ezzel az idegméreggel az a probléma, hogy blokkolja a légzőizmok működését is, így az áldozat megfullad. Ráadásul a tetradoxinnak nincsen ismert ellenszere, így komoly bajban van az, akinek a szervezetébe bekerül ez az anyag.

Sült fugu

Joggal merül fel a kérdés, mi a fenéért fogyasztják egy olyan halnak a húsát, ami, ha nem megfelelően készítik elő, könnyen az utolsó vacsorájává válhat bárkinek.

A választ egyrészt abban kell keresni, hogy fugut enni izgalmas, kockázatos vállalkozás, másrészt pedig abban, hogy ez egy régi japán hagyomány, és ennek a ténynek önmagában is nagy ereje van.

Shimonosekiben található az egyetlen olyan japán piac, ami csak és kizárólag a fugura specializálódott - ugyanebben a városkában van a legrégebbi fuguétterem is. Érdekes, hogy a 16. századtól be volt tiltva ennek a csemegének a fogyasztása, de a 19. században a japán miniszterelnök,Ito Hirobumi beleszeretett a fuguba, és engedélyezte a fogyasztását.

Szeletelik a fugut

Mostanában a shimonoseki piacon kóstolhatunk professzinoális mesterek által nagy gonddal előkészített fuguszasimit, és olajban sütött fugut is. Aki elegánsabb környezetben ismerkedne meg a fuguval, az ezt Tokióban három darab Michelin-csillagos étteremben is megteheti. Az Usuku Fugu Yamadában egy vacsora 50 ezer forintba is belekerül. De a tokiói Sasaki séfhez is érdemes betérni, aki 45 éve foglalkozik ezzel a hallal - szerinte a fugunak van valami egészen leírhatatlanul izgalmas íze. Ki tudja, lehet, hogy az adrenalinfröccs miatt...

Akinek még nem lett elege a fuguból, annak ajánljuk az alábbi meglehetősen bizarr rövidfilmet, amelynek főhőse nem más, mint egy gömbhallá változott férfi.

FUGU & TAKO from FUGU & TAKO on Vimeo.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Íme, ez a három Michelin-csillagos hölgy a világ legjobb séfje - de csak a nők között!?

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

Rekordhőség és vízhiány fenyegeti az országot: már az ivóvízellátás is...

Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak az emberek egészségét, hanem az ivóvízellátást is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A tartósan 35–40 Celsius-fok közötti hőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos július 1-jéig meghosszabbította a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, miközben több településen már komoly gondokat okoz a megnövekedett vízfogyasztás.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...