A Sziget talán leglátványosabb produkciója évről-évre a Nagy Utcaszínház, illetve a fesztiválon a legváratlanabb helyeken felbukkanó megannyi sétáló utcaszínház.
A Nagy Utcaszínház presented by MVM idei fellépői a francia Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik formabontó Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. Előadásuk nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel – mind a színpadon, mind a közönség soraiban.
360 fokos élmény, rendezett zűrzavar, zene és fény játéka a darab, amit mindenkinek látnia kell! A darab arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan építsük újra a világot, amikor minden összedőlt, és nem maradt már semmi körülöttünk. Újrahasznosított hulladékok, folyamatos pörgés, és lendületes zene állnak össze egy nagy egységgé, amiben mindenki megtalálja, amire épp vágyik.
Ebben az évben is sok-sok meglepő produkció bukkan fel a Szigeten, gyakran olyan helyeken és időben, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Előfordulhat, hogy egy modernkori törzsi rituálé közepén találjuk magunkat, vagy éppen egy fergeteges mobil partiban, máskor pedig óriásbábok hívnak mindenkit képzeletbeli utazásra. A szabadság utáni vágy, az utazás élményének szimbóluma az a 4 méter magas és 6 méter hosszú, fából készült teve, amelyik a francia Paris Benares társulattal érkezik a Szigetre.
Szintén 4-5 méter magas óriásbábokkal érkezik a francia Le Caramantran társulata, akik teljesen új viszonylatba helyezik a méreteket, így a látogatók ismét gyerekszemmel láthatják a világot. Hasonlóan lenyűgöző lények azok a kihaltnak vélt dodókacsák is, akik a szintén francia Ekart társulat két bátor szafari-kutatójának hátasaként barangolják be a fesztivált.
S ha már a törzseknél tartunk, Mexikóból érkeznek a Foco alAire társulat tagjai, akik azt állítják: minden társadalomban felfedezhetők törzsi hagyományok, igaz, sokszor rejtett vagy rejtőzködő formában. Ők maguk is egy ilyen csoportosulás, akik színészi játékukkal képesek tapinthatóvá tenni a mai kor elidegenedett embere és a digitális társadalom furcsaságai mellett a bennünk élő ősi, törzsi ösztönöket. A fejükön hordott ipari lámpaburákból mozdulatlan maszkok merednek ránk, miközben arcukon a legfontosabb érzések szokatlan és talán kényelmetlen őszinteséggel jelennek meg. Tőlünk, nézőktől pedig azt várják, hogy csatlakozzunk táncukhoz.
A La Cie des Bras Cassés két francia művészéről nehéz eldönteni, hogy kik is valójában: postások, vidéki zsaruk, vagy épp vásári komédiások - mindez a helyzettől függ. Motorizált recsegő hangú járgányon utazva cirkálnak a Szigeten, hogy aztán imádnivaló stílusban vonjanak kérdőre, zavarjanak, zaklassanak, de persze leginkább szórakoztassanak mindenkit, aki útjukba akad.
Idén három őrületes mobil parti is gondoskodik majd a folyamatos utcai rendbontásról. Az első a nehéztüzérség kategóriájába tartozik: a Mission Delírium 20 tagú kaliforniai fúvós marching bandje garantáltan leviszi a hajadat. A második a steampunk jelmezekben táncoló, afro-latin ritmusokkal operáló, 18 tagú Sound de Secá, akik Spanyolországból érkeznek. A harmadik vendég pedig Mister Piano (Dennis Volk), akit két éve már láthattunk a Szigeten, és aki ismét a tábortűz melletti közös éneklések hangulatát hozza el a fesztiválra, igaz nem egy gitárral, hanem egy kerekeken tovagördülő zongora és utánozhatatlan előadói stílusa segítségével.
Hét nap, 9 világhírű fellépő a Nagyszínpadon, Jane Goodall békenagykövet és több száz elképesztően színes zenei és kulturális program egy helyen. Ez az idei Sziget Fesztivál.
A korábbi évekhez megszokott módon az ALDI ismét normál bolti árakat alkalmaz fesztiválüzleteiben. Idén a Telekom VOLT Fesztiválon nyílt meg az első pop-up üzlet.
Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...
Ha már láttátok a legújabb croissant-trendet, de nem mertétek elkészíteni házilag, akkor ez a recept nektek szól! Maradék pékáru felhasználásra is remek megoldás ez, de a végeredmény ...
Ez a pisztáciás babka igazán különleges: a tésztájába is pisztáciás növényi tejet öntöttünk, így minden falat intenzíven pisztáciás. Puha, illatos és gazdag ízvilágú édesség, ...
Ne öntsd ki a romlott tejet, a növényeid ugyanis kifejezetten örülhetnek neki. Egy egyszerű házi praktikával természetes tápoldatot készíthetsz belőle, ami segíti a fejlődésüket, és még a betegségek ellen is védelmet nyújthat.
Csirkemellet szerte a világon számos országban fogyasztanak, nálunk is az egyik legelterjedtebb húsféle: elkészítése egyszerű, de az eredmény néha némi kívánnivalót maga után. Mai Napi Tippünkben eláruljuk, miben segít egy kis almaecet a csirkemell sütésekor!
Egyre többet és egyre erősebben süt a nap, este hatkor még világos van, és minden nappal egy kicsit jobban esik kinn lenni a friss levegőn. Minden jel arra utal, hogy beköszöntött a tavasz, a kellemes idő pedig a rügyfakadással együtt új helyeket is hozott nekünk. Lássuk, hol érdemes eltölteni az első napfényben fürdő délutánokat!
Odáig lesznek a Lidl április eleji, mindössze egy napos akciójától a háziasszonyok és -urak, akik mindig is vágytak egy saját, bármikor előkapható kárpittisztító gépre. Lássuk a részleteket!
Ezt a vitamint szervezetünk nem képes önállóan előállítani, így vagy ételekkel vagy táplálékkiegészítővel tudjuk testünk számára biztosítani. Utóbbi szedése azonban nem veszélytelen, ha nem megfelelően adagoljuk, akkor súlyos tüneteket okozhat.
A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...
Soha, de soha ne dobjátok ki a maradék burgonyapürét! Megmutatjuk a legjobb felhasználási módját egy gyors és egyszerű recepttel. Mindenképp próbáljátok ki, akár sima törtburgonyás ...
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...