Grillezett tintahal tarkarizzsel és szedermártással

A Konyhafőnök mai adásának első feladatában Bernáth József séf megmutatta a versenyzőknek, miként pucolják meg a tintahalat - a legszebben ez a kék csapatnak sikerült.

Grillezett tintahal tarkarizzsel és szedermártással, a kék csapattól

Hozzávalók

  • 1 nagy tintahal + tinta
  • 2 adag basmati rizs
  • 1 citrom héja és leve
  • 1 szál citromfű
  • 1 csokor petrezselyem
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg szeder
  • 3 közepes lilaburgonya
  • só és bors
  • 2 ek olívaolaj

Elkészítés

  1. A tintahalat megtisztítjuk, beirdaljuk, majd felvágjuk egyforma darabokra.
  2. A csápokat késsel levágjuk a fejről, és szintén megtisztítjuk őket.
  3. A fehérrizst olajon megpirítjuk, sózzuk, majd másfélszer annyi vízzel feltesszük főni. Amikor elkészült, a végén citrommal, citromhéjjal ízesítjük.
  4. A feketerizshez egy másik adag rizst szintén megpirítunk, felöntjük forró vízzel, és a tintát beletesszük, majd sózzuk, és a végén kevés fokhagymával, sóval ízesítjük.
  5. A lilaburgonyát megfőzzük, sóval, citromfűvel ízesítjük, majd miutánmegfőtt, a szederrel összeturmixoljuk. Átpasszírozzuk, felmelegítjük, majd ízlés szerint cukorral feljavítjuk.
  6. A tintahalat magas hőmérsékletű olajon a beirdalt résztől kezdve megpirítjuk, a csápokkal együtt. Miután megpirult, citromfűvel, petrezselyemmelés fokhagymával átpirítjuk, sózzuk. Ízlés szerint tálaljuk.

Tudj meg többet A Konyhafőnök 3. Évadáról itt!

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...