Aggódik a karácsonyi vacsora miatt Gáspár Bea

Gáspár Bea mindent megtesz azért, hogy idén is együtt töltse a karácsonyt a család, azonban ehhez komoly logisztikára lesz szüksége.

Gáspár Beának nagyon fontos, hogy szeretteivel együtt töltse a szentestét. Mivel mind a két lányuk kirepült a fészekből, így a szülőknek nem lesz egyszerű kitalálni, hogy szenteste kihez és mikor menjenek.

Lesz egy vitaköröm a lányaimmal, mert Győzővel még a mai napig azt szeretnénk, hogy szentestén együtt legyen a család. (…) Ugyanezt érzik a »vőjelöltek«, Attika és Krisztián szülei is

– mesélte Gáspár Bea a Blikknek.

Nehéz megoldani, hogy három órakor Nyíregyen, ötkor Nógrádmegyerben, hétkor pedig már Szécsényben legyünk. Sajnos földrajzilag nem vagyunk közel egymáshoz, ezért előre láthatóan napokra kell majd lebontanunk. Ennek a kilogisztikázása fogja okozni a legnagyobb kihívást” – tette hozzá a Hal a tortán műsorvezetője.

Bea elárulta, hogy ő már egyáltalán nem foglalkozik a díszítéssel, az ugyanis mindig Győző feladata. Így Győző kiélheti a kreativitását, Bea pedig nyugodtan bevásárolhat, illetve sürgölődhet a konyhában.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Instagram/Gáspár Bea


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...