Kétesélyes, hogy tudtad, milyen egészséges a fügefalevél

Már az ókorban is ismerték levelét, és tudták róla, hogy gyógyító hatású, mi mégis csak a termését esszük. Ez bizony a füge. Na de mire is jó a fügefalevél?

Jó pár évvel ezelőtt még kevesebbet hallottunk a fügéről kis hazánkban, pedig akkoriban is épp úgy megtermett nálunk, mint most. Ezt kihasználva ma már egyre többünk kertjében díszeleg egy-két csodás fügefa, mely nyár vége fele kezdi ontani magából különleges, már a Bibliában is helyet kapó termését.

Na de tudtad, hogy nem csak gyümölcse, hanem levele is hasznosítható, sőt, mi több, egészséges?

Főzz teát a füge leveléből!

Főzz belőle teát! Hogy miért?

Mert a fügefalevél-tea a vérnyomás és a vércukorszint szabályozására, a csontritkulás megelőzésére, valamint az emésztési gondok enyhítésére is jó megoldás lehet.

Forrása továbbá az A-, a B1- és a B2-vitaminnak, de van benne kalcium, vas, foszfor, mangán, nátrium és kálium is. Lehetőleg a zsenge, fiatalabb leveleket használd! Kúraszerűen egyébként májzsugor, hörghurut és aranyér esetén javasolt fogyasztani.

A fügefalevél-tea elkészítése:

Egy liter forrásban levő vízhez tegyél két evőkanál szárított fügefalevelet, majd forrald 15 percig. Leszűrés után már fogyasztható is. Napi 1 bögrével ajánlott inni belőle.

Egyéb felhasználása:

Mivel kellemes kókuszos-diós-vaníliás aromát kölcsönöz az ételeknek, sok kultúrában egyfajta wrapként használják a fügefa levelét, azaz ebbe csomagolnak különféle, sokszor rizses töltelékeket, és főzik meg.

+ Tipp: ha kb. 20 percig enyhén sós vízben főzöd a leveleket, spenót gyanánt is bevetheted!

Forrásunk volt.


Még több gyógyhatású növény itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Cukkinivajas spagetti

Szerintem a cukkinivaj szót Magyarországon még senki sem írta le, vagy használta köznyelvben, pedig az első cukkinivajas mártást Julia Child már jó régen elkészítette, igaz, ő ...