Fontold meg rendesen, mielőtt elindulnál a patikába – gyógyszerészek tanácsai

Hiába kérnek mindenkit arra, hogy maradjunk otthon, mégis vannak még boltok, amik elég zsúfoltak, ezek közé tartoznak a patikák is.

A koronavírus-járvány miatt sokan mindenből betáraznak, többek között gyógyszerekből is, és bátran mennek le a patikába, ha szükségesnek érzik. Viszont még a gyógyszertár látogatását is nagyon meg kell gondolni.

Dr. Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai elnökének javaslatait, tanácsait közöljük azok számára, akik patikába indulnak. Így tehetünk meg mindent a járvány terjedésének fékezése, saját egészségünk és annak érdekében, hogy könnyítsük a gyógyszerészek terheit ebben a nehéz időszakban – írja a napi.hu.

A járvány elleni védekezés részeként kihirdetett veszélyhelyzet miatt rendkívüli intézkedéseket vezettek be, többek között a gyógyszerellátásban is.

A fertőzésveszély csökkentése és a folyamatos gyógyszerellátás fenntartásának érdekében érdemes mindenkinek megfontolnia szakértő tanácsait:

  • A krónikus betegségben szenvedőknek, ha nem változott az állapotuk, akkor a rendszeresen szedett gyógyszereiket telefonon keresztül is fel lehet íratni az orvosaikkal. Emellett a veszélyhelyzet alatt lejáró szakorvosi javaslatok érvényességi idejét is meghosszabbították, így emiatt most nem lesz szükség felülvizsgálatra.
  • A közgyógyellátásban részesülők 2020. március 1. után lejáró igazolványok érvényességét90 nappal meghosszabbították a vészhelyzet miatt.
  • A gyógyszertárakra is igaz ugyanaz, mint a többi boltra. Ha nem létszükséglet, akkor ne menj el. Ha mindenképpen vásárolnod kell, akkor gondold át alaposan, mire van szükséged és mégis mennyire a karantén végéig.
  • Ne vásároljunk több gyógyszert, mint amennyire feltétlenül szükségünk van, hiszen ezzel segíthetünk biztosítani a gyógyszerellátás folyamatosságát.
  • A papír alapú vényeket még otthon írjuk alá, hogy ezzel is gyorsítsunk a folyamaton, illetve a biztonság kedvéért rakjunk be a táskánkba egy tollat, ha mégis szükségünk lenne rá.
  • Ha elektronikus vényt szeretnénk kiváltani, akkor ne felejtsük otthon a személyazonosító igazolványunkat és a TAJ kártyánkat sem. Ha más számára szeretnénk e-receptet kiváltani, akkor ezen kívül szükségünk lesz az illető TAJ számára is.
  • A gyógyszerellátás rendszere jelenleg nagyon le van terhelve, mivel sokan szeretnék most kiváltani a gyógyszereiket, ezért érdemes olyan időpontban lemenni a patikába, amikor nincsenek sokan.
  • A zsúfoltság miatt, érdemes felkészülni arra, hogy az utcán kell majd várakozni. Fontos ilyenkor figyelni arra, hogy itt is betartsuk a szabályokat és ne álljunk túl közel egymáshoz.
  • Légy türelmes a gyógyszertárban dolgozókkal, hiszen ők is nagyon leterheltek a helyzet miatt.
  • Előfordulhat, hogy esetleg nincs éppen a keresett készítményből. Ebben az esetben érdemes elfogadni a gyógyszertári szakemberek által felkínált helyettesítő készítményt.
  • A fiatalabbak sokat segíthetnek a 60 év fölöttieknek a jelenlegi helyzetben úgy, hogy kiváltják helyettük a gyógyszereiket.

„Mindezek mellett azt is szeretnénk megemlíteni, hogy a gyógyszerellátásban dolgozók az elmúlt napokban erejükön felül igyekeztek kiszolgálni a betegek igényeit. Ezért kérjük a lakosságot, hogy legyenek türelmesek, és tényleg csak a legszükségesebb esetekben vegyék igénybe a gyógyszertárak szolgáltatásait. Ez vonatkozik a telefonos megkeresésekre is, sokszor nem jut idő a hívások megválaszolására” – tájékoztatott HGYSZ szakmai elnöke, és véleménye szerint mindezeken túl érdemes megfontolni a gyógyszerészeti hatóság (OGYÉI) tanácsait a fertőzés elkerülésének érdekében.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapról ajánljuk

További cikkek