Ennyit fizet az eladóknak a Spar és a Tesco az emberhiány miatt

Emelkednek a fizetések a kiskereskedelmi láncoknál, az egyre növekvő munkaerőhiányra ugyanis gyors megoldást kell találniuk a boltoknak. Van, ahol akár bruttó négyszázezer forintot is megkereshetnek a munkavállalók, érdemes azonban a számok mögé nézni.

Részletes elemzést készített a Pénzcentrum a kiskereskedelmi áruházláncok helyzetéről. Ahogy az a gazdasági lap cikkéből kiderül, az üzleteknek komoly munkaerőhiánnyal kell szembenézniük, míg a Spar üzleteiben 100 fővel több munkavállaló lenne szükséges, addig a Pennyben ez a szám 200, a Tesco áruházaiban pedig 300 fős a jelenlegi munkaerőhiány, melyet a boltok vonzó állásajánlatokkal és fizetéssel próbálnak meg orvosolni.

Az infláció miatt a munkáltatóknak is muszáj emelnie a béreket

A koronavírus az elmúlt két évben nagy hatással volt a munkaerőpiac minden egyes szegmensére. A KSH adatai szerint 2021. negyedik negyedévében a kereskedelem, a gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban összesítve 5 221 betöltetlen pozíció volt, ami 1,2 százalékos hiányt jelent. Szintén nagy hiány keletkezett a szállítás és raktározás ágazatban is, ahol hivatalosan 4404 szabad álláshely volt ebben az időszakban, illetve a kereskedelmi ágazatban szintén fontos területen, az adminisztratív és szolgáltatást támogató szegmensben 8 519 szabad pozíció volt, mely összességében egy 4,2 százalékos munkaerőhiányt mutatott.

Ahhoz, hogy a sokszor nehéz fizikai munkával járó, monoton pozíciók betöltésére embert találjanak, a munkáltatóknak magasabb fizetést kell felajánlaniuk. Az egyre nagyobb inflációt is szem előtt tartva sok hazai kereskedelmi lánc emelt dolgozóinak fizetésén, a munkaerőhiány miatt azonban további emelésre vannak kényszerítve a munkáltatók.

Bár van már olyan hely is, ahol eladóként 400 ezer forintos bruttó bérre lehet szert tenni, érdemes kicsit a számok mögé nézni, a vonzónak tűnő ajánlat ugyanis sok esetben már tartalmazza a plusz juttatásokat, a bónuszokat, pótlékokat és egyes esetekben a 13. havi fizetést is.

A Pénzcentrum cikke szerint az ország nyugati felében és egyes Pest megyei Tesco áruházakban jelenleg bruttó 374 ezer forintot kereshet egy eladói pozícióban lévő munkavállaló, ebbe az összegbe beletartozik az alapbér, az átlagos műszakpótlék, a túlóra, a vásárlási kedvezmény valamint a cafeteria is. A gazdasági lap nem talált az országban olyan Tesco-t, ahol havi bruttó 344 ezer forintnál kevesebbet ajánlanának a bolti eladóknak.

A Spar eladó, szakeladó és pénztáros pozícióban havi bruttó 392 ezer forintot fizet a munkavállalóknak, ebbe az összegbe beletartozik a 13. havi fizetés, a dolgozói kedvezmény, az átlagos műszak és teljesítmény-pótlék, valamint a túlóra is.

A Penny eladó-pénztáros pozícióiban a kezdő fizetés heti 40 órás műszakban bruttó 269 ezer forint egy hónapban, a próbaidő lejárta után az átlagos jövedelem havi bruttó 372 808 forint, mely mellé 14 ezer forintos SZÉP kártya és egyes esetekben még ingyenes szállás is jár.

Hiába a vonzó bérek, érdemes utánajárni a részleteknek

A Lidlnél a belépő bruttó fizetés összege 366 ezer forint, a cég pedig a harmadik év után 402 ezer forintos bruttó bért biztosít az eladói pozícióban dolgozóknak. Az Aldi az új munkavállalókat eladói illetve logisztikai munkatárs pozícióban havi bruttó 362 600 forinttal honorálja, hat év után ez az összeg bruttó 432 100 forintra rúg.

Az Auchan bár hivatalosan nem kommunikálja a dolgozói béreket, a Forbes egyik korábbi cikke szerint 2022 januárjától két ütemben, januártól és júliustól emelkednek a bérek, a szakképzettséget nem igénylő eladói munkakörbe januártól a kezdő jövedelem legalább bruttó 320 ezer forint, a szakképzett munkaerő pedig akár a havi bruttó 500 000 forintot is megkeresheti.

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.