Így készíts egyszerűen majonézes salátát, ami főételként és köretként is megállja a helyét

Ki ne szeretné a majonézt, ezt az egyszerű, házilag is elkészíthető, krémes szószt, ami mindent annyival finomabbá tesz? Az biztos, hogy mi imádjuk, pláne ebben a pofonegyszerű újburgonya-salátában. (x)

Majonézt készíteni nagyon egyszerű házilag, igaz, igényel némi alkarmunkát, ha kézi habverővel dolgozunk. A tökéletes állag titka, hogy a mustárt viszonylag az elején hozzáadjuk, az olajat pedig lassan, csak egy vékonyka sugárban csurgatjuk hozzá. Lehet persze mindenfélével fűszerezni a majonézt, ám mi most maradtunk a sztenderd sónál és fehér borsnál, a végén pedig egy kevés citromlével egyenlítettük ki az ízeket. Egyébként, ha nagyon nincs időnk, érdemes kipróbálni a botturmixos majonézt is, ami potom 30 másodperc alatt elkészül. Az egyetlen lényegi különbség, hogy utóbbiba egész tojás szükséges.

A majonézes újburgonya-saláta receptjét ITT találod

Mivel még szezonja van az újburgonyának, mi most ezt szemeltük ki a saláta főszereplőjének. Olívaolajjal, újhagymával és sóval-borssal fűszereztük, majd sütőben aranybarnára sütöttük - ezt a lépést akár szabadtéri grillen is kivitelezhetjük. A salátába került még friss újhagyma, jó adag petrezselyem és blansírozott zöldbab is, tálaláskor pedig főtt tojással díszítettük, hogy a proteinlöket is meglegyen.

Keress még több konyhai praktikát a Konyha - Vágod? rovatunkban!

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...