Ferenc pápa beugrott egy étkezdébe

Megválasztása óta Ferenc pápa rengeteg szimpatikus gesztust tett – a minap egy vatikáni önkiszolgáló étkezdébe ugrott be, és az ottaniakkal fogyasztotta el ebédjét.

Nem mindennapi vendége volt a múlt héten a Vatikánban dolgozók számára fenntartott egyik önkiszolgáló étteremnek a Huffington Post szerint. Maga a pápa ugrott be, aki előzetes bejelentés nélkül állt be a sorba, majd pedig az ott étkező munkásokkal együtt jóízűen megebédelt. A szentatya tőkehalat rendelt, valamint egy tál fusilli tésztát szósz nélkül, némi grillezett paradicsomot és épp csak egy kevéske hasábburgonyát. Igaz, fizetnie nem kellett, hiszen a kasszánál álló pincérnőnek - saját bevallása szerint - nem volt bátorsága átadni a számlát.

Ferenc kedélyesen elbeszélgetett asztaltársaságával is, az öt gyógyszertári raktári munkással pedig fociról meg politikáról is csevegtek. Borravaló gyanánt egy pápai áldást hagyott hátra.

A pápa egyébként egyszerű, puritán stílusáról híres, általában egyedül étkezik, és a Bon Appétit magazin szerint érsek korában néha még főzött is magának. Kedvencei a gyümölcsökből, csirkéből és salátából álló egészséges fogások.

Az alábbi felvételen Ferenc pápa legújabb kiruccanásának pillanatképei láthatók:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Nokedli egyszerűen

A nokedli az egyik leggyorsabb és legolcsóbb köret, amit gyakorlatilag bármikor összedobhatunk, ha van egy szabad félóránk. Tojással turbózva, pörköltek mellé, paprikás csirke alá vagy ...

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Címlapról ajánljuk

Ez a diéta segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást

A menopauza egy kevésbé kutatott, részben félreértett folyamat, amely minden nő életében eljön. A testi-lelki változás sok kellemetlen tünettel jár, a hőingadozástól kezdve egészen a súlygyarapodásig. És hiába figyel az ember a bevitt kalóriák mennyiségére, és végez napi szintű testmozgást, ezek kombinációja sem feltétlen elég ahhoz, hogy kontrolláljuk súlyunkat. Van azonban egy olyan diéta, ami segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...