Sorra bocsátják el a vendéglátóhelyek dolgozóikat

Sorra zárnak be az éttermek, számos vendéglátóhely pedig elbocsájtja dolgozóit a megnövekedett energiaárak miatt.

Több száz vendéglátóhely zárt be az elmúlt hetekben, ezzel egyetemben pedig elkezdődtek az elbocsátások is – erről számolt be az RTL Híradójának Kovács László, a Vendéglátóipari Testület elnöke. A vendéglátóhelyeknek hat-, de akár nyolcszoros árat kell fizetnie az energiaárakért októbertől, ekkor jár le ugyanis több hely még kedvező árú éves energiaszerződése.

Ha ezek a kisvállalkozások nem kapnak jelentős és hathatós állami segítséget, akkor félő, hogy sokkal többen kényszerülnek majd bezárni, mint a pandémia következtében

– nyilatkozta a testület elnöke.

Támogatás nélkül akár tízezer vendéglátóhely is bezárhat ideiglenesen vagy véglegesen.

Kovács jelezte: már több százan kényszerültek bezárni a várható energiaár-emelkedések miatt, és úgy számolnak, végleg vagy átmenetileg a következő hónapokban akár 10 ezren is kénytelenek lehetnek bezárni.

A Portfolio szerint csődhullám jöhet, ha a gázár hónapokig a tavalyi többszöröse marad.

Az optimista forgatókönyv az, hogy néhány tízezer ember fogja elveszíteni a munkáját a következő hónapokban az energiaválság miatt. A rosszabb forgatókönyv pedig az, hogy százezeres nagyságrendű lesz a leépítési hullám

– mondta Hornyák József, a Portfolio.hu makroelemzője.

Forrásunk volt.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Kormos Lili

További cikkek

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek