Több hely zárhat be idén télen, mint a Covid alatt

Bezárási hullámra lehet számítani a következő időszakban a növekvő energiaárak miatt. Egyre több cég, köztük számos vendéglátóhely és szálloda zár be ideiglenesen vagy tartósan a rezsi emelkedése miatt, szakértők szerint több hely zárhat be idén, mint a koronavírus-járvány alatt.

Ételkiszállító cég, cukrászda és szálloda is jelentette az elmúlt időszakban, hogy bezár, szakértők szerint pedig idén még több hely húzhatja le a rolót a növekvő energiaárak miatt, mint a koronavírus-járvány idején. Az RTL híradójában egy nagyatádi szálloda igazgatója jelentette be, hogy októbertől 5 hónapra teljesen leállnak a növekvő energiaárak miatt, egy budapesti cukrászda pedig a múlt héten jelentette be, hogy 65 év után végleg bezár.

Világgazdasági okok miatt cégünk megszűnik!

– írta ki honlapjára néhány nappal ezelőtt az egyik országos ételkiszállító cég, amely már csak jövő csütörtökig vesz fel rendeléseket.

A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége szerint bezárási hullám fenyeget.

„Eljöhet egy olyan pont ősszel, télen vagy a jövő év első hónapjaiban, amikor már nem megy tovább, amikor már nem lehet a veszteséget tovább finanszírozni, ez valóban a tevékenység felfüggesztéséhez, illetve akár tömeges cégbezárásokhoz is vezethet – mondta az RTL Híradónak Perlusz László, a szervezet főtitkára.

A szövetség szerint több és hosszabb időre zárhatnak be a cégek az energiaárak növekedésének hatására, mint a korábbi koronavírus-járvány miatt. Sok vállalkozásnak októbertől kell majd fizetnie a magasabb rezsit, ekkor jár le ugyanis sok, még kedvezőbb árú energiaszerződés. Perlusz László szerint szerencsés az a vállalkozás, aki a tavalyihoz képest hat-nyolcszoros áron, de fixáras szerződést tudott kötni egy évre. Rengeteg cég a mostani energiadrágulást már nem tudja fizetni, ezért döntenek a bezárás mellett.

Több cég zárhat be, mint a koronavírus idején

„A vállalkozó mérlegeli azt, hogy kétszeres áron vagy 50 százalékos áremelés mellett lenne-e még elegendő kereslet a termékére, szolgáltatására. Ha nem, akkor kénytelen azt mondani, hogy inkább nem égeti a költségei,t és bezár ideiglenesen vagy tartósan” – nyilatkozta a Híradónak Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője.

Mindeközben Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter továbbra is gazdasági növekedéssel számol azzal egyetemben is, hogy a növekedés lassulni fog. Szerinte a magyar gazdaságot nem fenyegeti sem idén, sem jövőre recesszió, a kormánnyal viszont azt gondolják, Németország recesszióba fog esni jövőre.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Kormos Lili

További cikkek

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...