Az étterem, ahol minden nap más nagymama főz

A nagyi főztje mindig tökéletes, nem igaz? Ezt használta ki ez az étterem is, ahol minden nap más nagymama készíti a vendégek számára a jobbnál jobb fogásokat.

A nagymama főztjénél kevés jobb dolog van a világon – tartja a mondás. Ezt a meggyőződést használta ki egy New York-i étterem, ahol különböző országok nagymamái állítják össze, és készítik el a menüt.

Az Enoteca Maria elnevezésű étterem lényege, hogy a világ különböző tájainak nagymamáit beengedik az étterem konyhájába, ahol aztán a saját, házias ízeikből menüsort varázsolnak. A nagymamák tényleg a világ minden tájáról érkeznek, így a vendégek akár Peruból, Olaszországból, Japánból, Spanyolországból és Indiából érkező fogásokat is megkóstolhatnak.

Mivel a legtöbb nagyi Olaszország különböző régióiból érkezik, ezért van egy állandó, házias olasz ételsor, de alapvetően naponta változik a menüsor. Az étterem a honlapján közli napközben, milyen fogások készülnek este a konyhában, és azt is, ki lesz a szakács.

Az Enoteca Maria népszerűsége a nyitás napjától töretlen, így folyamatosan érkeznek az étterembe a kedves, házias ízeket készítő nagyik. Munkájukat pedig már a Michelin Guide Bib Gourmand minősítéssel is megjutalmazták.

Forrásunk volt.


Még több izgalmas vendéglátóhely:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Erdélyi tárkonyos csirke

A tárkonyos csirke az egyik legotthonosabb erdélyi fogás: szaftos hús, lágy tejfölös mártás és az a jellegzetes, kissé ánizsos tárkonyillat, amitől rögtön megjön az étvágyunk. Ez a ...

Rebarbarapite

Igazán alulhasznált zöldség/gyümölcs a rebarbara, pedig számos finomság készíthető belőle. Nekünk az idei szezon sztárja ez a rebarbarapite lett, amit vaníliakrémmel és porhanyós ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...