6+1 magyaros étterem, ahol a házias íz nem csak reklámszlogen

A legfinomabb házias ételek egészen biztos, hogy anyukáink és nagymamáink konyháiban készülnek, de néha előfordul, hogy egy étteremben is megtaláljuk az otthon ízeit.

Egészen biztos vagyok benne, hogy az én nagymamám készíti a város, sőt lehet az ország legjobb paprikás csirkéjét, de abban is biztos vagyok, hogy ezt a mondatot nagyon sokan vallhatjuk, és minden alkalommal igaz is lesz. Étterembe menni az otthon ízeiért kicsit olyan, mint bordélyban keresni a szerelmet, de a jó hír az, hogy egyik sem lehetetlen. Utóbbinak még nem jártam utána, így egyelőre csak a házias éttermi ízekről tudok nyilatkozni. Mert bizony vannak olyan séfek és étteremtulajdonosok, akiknek a gasztronómia különböző szintjein ugyan, de igenis fontos, hogy nagyszerű magyaros ételeket tálaljanak tányérjainkra. A fine diningtól a lángosozóig szigorúan szubjektív alapokra helyezve összegyűjtöttem a kedvenc helyeimet a városban, ahol magyaros ízekkel és tárt karokkal várnak.

Stand és Stand25

Kezdjük rögtön az elején, a legegyértelműbbel: a Standokkal. Nem csak Budapest, de egész Európa odavan Széll Tamás és Szulló Szabina főztjeiért. Nem meglepő fordulat hát, hogy én is beálltam a sorba. A séfpáros bármelyik ételének méltatása unalmas, hiszen már mindenki megírta, mennyire zseniális minden, aki a konyhájukból kikerül, különös tekintettel a már milliószor körbe ajnározott gulyásra, halászlére és somlóira. A Stand és Stand25 is messze-messze a mindennapokban megszokott felett van kidolgozottságban, komplexitásban és kiszolgálásban is. Ráadásként van még egy csavar az egészben: fine dining ide vagy oda, nincs feszengés egyik Standban sem. A legújabb Standban nemrég jártunk, néz meg és olvasd el, mit ettünk és hogy ízlett.

A Séf utcája

Ha rántott hús, akkor A Séf utcája egyértelmű választás. A különös gonddal elkészített ha-tal-mas húsok elfogyasztás a legéhesebbek számára is kihívás, főleg a szinte kötelező krumplisaláta és savanyúság kíséretében. Az én egyszerű módszerem az instant kajakóma elkerülésére egy adag testvéries felezése egy vállalkozó szellemű ebédpartnerrel, mert egy ilyen hatalmas hús betermelése tényleg meg tudja akasztani a napot az irdatlan telítettség érzéssel. Ha esetleg valaki nem bírja a rántott húsos kiképzést, van itt még sólet, lecsó, kolbász, és akár vadas is.

Pozsonyi Kisvendéglő

A Pozsonyi Kisvendéglővel elfogult vagyok, gyerekkorom óta családilag járunk ide. Hatalmas adagok, gazdag étlap, elfogadható árak és tényleg házias ízek vannak itt, és ezen az évek múlása semmit sem változtat, és jól is van ez így. Ide megérkezni nagyjából egyet jelent számomra a hazaérkezéssel, nem is véletlen hát, hogy hosszabb-rövidebb külföldi nyaralások után mindig ez az első célállomás. Nem tudok olyan magyaros ételt mondani, ami nincs az étlapon. Diétázóknak szuper veszélyes a hely, mert majd’ minden ki van rántva és/vagy pörkölt (túlzok nyilván), de hát anyukához és nagymamához sem diétázni járunk, ugye.

Náncsi Néni Vendéglője

Bárki bármit mond, szerintem még mindig Náncsi Néni Vendéglőjében a legjobb a túrógombóc. Hatalmas, könnyű, és botrányos mennyiségű tejfölös porcukor jár hozzá. Legendák ide vagy oda, én még mindig meg tudok lepődni, amikor lerakják elém a hatalmas, gyermekfejnyi nagyságú gombócokat. Mindig azt gondolom, hogy nem fogom tudni megenni, aztán valahogy mégis csak sikerül. Itt vétek a túrógombócok desszertnek hagyni, legyen ez a főfogás, maximum egy leves előzze meg és persze a vágyakozó tekintet. Ha valamilyen csoda folytán mégsem a túrógombóc lenne az első számú célpont, akkor a desszertek közül a madártej is dobogós.

Retró Lángos Büfé

A lángos az az étel, amihez nem hiszem, hogy valaha is fel tudok nőni, és hajlandó leszek annyi napraforgóolajat otthon tartani, amennyi ennek az ételnek az előállításához szükséges. Már csak azért sem, mert van a város szívében, az Arany János utcai metró megállónál egy olyan lángosos, ahol teljesülhet minden fokhagymás-tejfölös-sajtos vágyam.

Vendéglő a KisBíróhoz

Házias, szerethető, családias, és Budán van. A KisBíró egy olyan étterem, aminek a fogásait senkinek sem kell magyarázni, de ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy unalmas vagy szokványos lenne az étlap. Áh, dehogy, éppen ellenkezőleg. Ráadásul minden házi zsíros deszkával indul. Ahol pedig jóféle a hús zsírja, ott nagy baj nem lehet a folytatással sem, igaz?

És ezt olvastad már az ízHuszáron?

Hol együnk Budán? Budai étteremkalauz azoknak, akik már unják a pesti helyeket

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...