Ennyit keresnek jövő januártól az Aldi dolgozói

A vállalat január elsejétől jelentősen növeli a dolgozói béreket. Érdekfeszítő számokat mutatunk!

Az Aldi Magyarország bejelentette, hogy dolgozói jövőre a betöltött pozíció illetve az eltöltött szolgálati idő függvényében fizetésemelésre számíthatnak – írta meg a 24.hu. A 2020-as év épp ezért pozitív változásokat hoz a cégnél tevékenykedők számára.

A kereskedelmi lánc hazánkban összesen 2,5 milliárd forintot fordít béremelésre.

A vállalat január 1-jétől az inflációt meghaladó béremelés mellett döntött, melynek értelmében azok a dolgozók, akik már minimum egy éve munkaviszonyban állnak a céggel, bruttó 362 900-406 500 Ft közé eső fizetésre számíthatnak, de a 10 éve az Aldinál dolgozó munkatársak lojalitását is elismerik, ők, ha kiemelt boltokban dolgoznak, bruttó 449 500 forintot keresnek majd.

Mindezek a 40 órás foglalkoztatásra vonatkozó árak.

Nő a fizetése a boltvezetőknek is,ha a fentiekhez hasonlóan heti 40 órát töltenek el az üzletekben. A kezdő boltvezetők fizetése így bruttó 580 200 forint és bruttó 667 200 forint közé esik majd, attól függően, kiemelt boltban dolgoznak-e vagy sem, két év aldis munkaviszony után ez a szám az impozáns 720 400 és 828 500 forintos kategóriába esik bruttóban, ez 24 százalékos emelést jelent, ha a kezdő bérhez viszonyítjuk.

A boltvezetők számára is kiemelt emelés jár, ha már 10 éve az Aldinál dolgoznak, a kiemelt üzletekben bruttó 940 200 forintos fizetést kapnak majd.

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek