Ennyi sültkrumplit még nem láttál egy helyen - megdőlt a rekord

Több mint 1500 kilogramm nyers krumpliból készítették el a világ legnagyobb adag sült krumpliját.

Egy kis görög szigetecske, Naxos beírta magát a Guinness-rekordok könyvébe, egy olyan dologgal, amit kevesen gondolnának: megsütötték a világ legnagyobb adag burgonyáját. A világcsúcshoz több mint 1500 kilogrammnyers burgonya, 22 nagy üst és 40 önkéntes kemény munkája kellett.

A végeredmény 554 kilogramm sültkrumpli lett, ami száz kilogrammal több mint az előző csúcs, amit 2014-ben állítottak fel az Idaho állambeli Eagles-ben. A szervezők elmondták, hogy a rekordot egyáltalán nem volt könnyű felállítani, mert szigorú szabályokat kellett betartani.

A krumplikat meg kellett tisztítani, és szabvány szerint felvágni. A sütés is meghatározott higiéniai feltételek mellett zajlott. A kész terméket egy nagy tárolóedénybe kellett gyűjteni, megmérni, majd szétosztani és elfogyasztani. Minden fázist fotókkal, videofelvételekkel és szóbeli nyilatkozatokkal kellett dokumentálni, ezeket pedig a Guinness World Rekord képviselői ellenőrizték.

Naxost a "burgonya szigetének" is szokták nevezni. Az 1800-as évek elejétől termesztenek krumplit, akkoriban főleg a szegény emberek számára. A zöldség 1953-ra vált igazán népszerűvé a szigeten,amikor a görög állam a görög burgonyagumó termesztésének központjává nyilvánította. Napjainkban több mint 250 család él burgonyatermesztésből Naxoson.

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

via Global Times.

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.