Ennek a kis városkának a fallosz alakú süti az egyik jelképe, és nincs ebben semmi kivetnivaló

A doces fálicos-nak akkora hagyománya van, hogy még a diktatúra alatt sem tudták betiltani a készítését.

Észak-Portugália egyik legszebb városkája Amarante, amely mintegy 60 kilométerre fekszik Portótól. A hely azonban nem csak festői folyóparti környezete, és a jelképének számító gránithíd miatt ismert, hanem fallosz formájú sütijei miatt is.

Amarante alapítója, és védőszentjeSâo Goncaló. Az ő tiszteletére minden június első szombatján rendeznek fesztivált. A várost feldíszítik papír falloszokkal, a férfiak pedig ilyen alakú süteményeket ajándékoznak választottjuknak. A sütiknek fallosz alakja a termékenységre utal.

Januárban is sokat sütnek a süteményből. Ilyenkor rokonoknak, barátoknak ajándékozzák őket, hogy termékeny és kedvező új esztendőt kívánjanak vele.

A doces fálicos (azaz az édes falloszok) nagyon népszerű a turisták körében is. Általában fehér mázzal öntik le, vagy porcukorral szórják meg, de néha édes krémmel is töltik a süteményt.

Adoces fálicos-nakegyébként annyira nagy hagyománya van a portugál városkában, hogy amikor a 1920-as évek diktatúrája alatt betiltották az obszcén dolgokat a délnyugat-európai országban, akkor a helyi pékségekben titokban sütötték a pékárut, és tartották meg az ünnepségüket.

Ezeket olvastad már?

via Munchies

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!