Döbbenetes gyógyulás vegán étrenddel

3 évvel ezelőtt egy ritka betegség támadta meg Ella Woodward-ot, az akkor még csak 19 éves brit lányt. Azóta azonban már makkegészséges. Hogy hogyan csinálta?

Ella Woodward

Tudtad?

A Posturalis tachycardia szindróma az idegrendszert támadja, és az automatikus funkciókat teszi tönkre, vagyis a mozgást és az emésztést, emellett pedig az immunrendszert is legyengíti.

Sajnos a gyógyszeres kezelések után sem javult az állapota, így továbbra sem tudott lábra állni, és ideje nagy részét ágyban töltötte. Eldöntötte, hogy ideje saját kezébe venni sorsát. A már 22 éves Ella immáron makkegészséges, és tapasztalatait másokkal is megosztja saját blogján: adeliciouslyella.com-on.

Nemrég Péterfy Borival beszélgettünk, aki hasonlóan gondolkodik, mint Ella, és akinek fő mottója szintén idevág: „az vagy, amit megeszel.” De tényleg így lenne? Az ábra mindenesetre Ella esetében is ezt mutatja. A Dailymail-nek elmondta, hogy milyen borzalmas állapotban volt, mielőtt belekezdett volna az életmódváltásba.

" A szó szoros értelmében nem tudtam sétálni az utcán, 16 órát aludtam egy nap, állandó fájdalmaim voltak, össze-vissza vert a szívem, elviselhetetlen emésztési problémákkal és hasi görcsökkel küzdöttem."

Elhatározta, hogy egészséges táplálkozásba kezd. Saját bevallása szerint a cukor egy szörnyeteg. „Elkezdtem kutatni a természetes gyógyulást” - mesélte. Végül teljes egészében vegán életmódra váltott. Elhagyta étrendjéből a finomított cukrot, a glutént, a tejet, és minden finomított alapanyagot illetve feldolgozott hústerméket - végül ez segített betegsége legyőzésében. Innentől kezdve nem volt megállás: céljául tűzte ki, hogy másoknak is segíteni fog, elindította saját blogját, azóta pedig könyvet is írt már.Néhány héttel az életmódváltás után már érezte a pozitív hatásokat, sőt, másfél évvel később el is hagyta gyógyszereit, amiket az orvosok szerint egész életében szednie kellett volna. Reggel zöld turmix-al kezdi a napot, amit saláta követ, majd kiadós levesek, kelkáposzta chips és házi humusz.

"Smoothie-val kezdeni a napot nagyon pozitív dolog, mert rengeteg energiát ad."Ella egészségi állapota annyira lenyűgözte az orvosokat, hogy hasonló betegségben szenvedőknél is kipróbálják ezt az étrendet.

Blogján megosztja történetét és receptjeit is, illetve méregtelenítési és étkezési tanácsokat is ad - bejegyzéseit mára tízezrek olvassák.

(via: dailymail)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Krémes, mézes-mustáros csirkemell

Krémes, mézes-mustáros csirke: lágy, szájban omlós csirkemell és selymes mézes-mustáros szósz, egy igazi, megunhatatlan klasszikus. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így remek a ...