Döbbenetes, mit okozhat az elhízás

Eddig sem volt kérdés, hogy az elhízás több szempontból is veszélyes, de egy új tanulmány döbbenetes eredményre jutott.

A különböző anyagcsere-betegségek, mint például az elhízás, számos daganatos megbetegedéséért lehet felelős – derült ki a svédországi Lund Egyetem friss kutatásának eredményeiből.

Döbbenetes, mit okozhat az elhízás

A tanulmányuk során a kutatók 800 ezer embert vizsgáltak 40 éven át annak alapján, hogy a BMI-jük és anyagcsere-egészségük – azaz vérnyomásuk, vércukor- és vérzsírszintjük – hogyan befolyásolja az elhízás kockázatát.

Az eredmények alapján arra jutottak, hogy akik bármilyen anyagcsere-betegségben érintettek, nagyobb kockázatnak vannak kitéve a rák bizonyos formáira, testsúlyuktól függetlenül.

Azonban a vizsgált esetek 40 százalékában kapcsolatot találtak a súly és a rák kialakulása között. A megfigyelés alatt majdnem 24 ezer résztvevőnél diagnosztizáltak elhízással összefüggő rákot. 

A kutatók számára nem volt meglepő, hogy a magasabb BMI-vel rendelkező embereknél nagyobb eséllyel alakul ki rák, de az már igen, hogy az anyagcsere betegségei is fokozott kockázatot mutattak.

Forrásunk volt.


Még több cikk az elhízásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...