Rib-eye steak forgatott rozmaringos burgonyával

Rögtön az első adásban nehéz helyzetbe kerültek a versenyzők - saját, hozott receptjeik helyett mások alapanyagiból készített kreációikkal kellett elbűvölniük a zsűrit.

Rib-eye steak forgatott rozmaringos burgonyával, burgonyachipsszel és mustáros majonézzel, Robitól

Hozzávalók

A húshoz és a körethez

  • 15 dkg, 1 nagy szelet marhasteak
  • zöldbors és só
  • 2 nagy db burgonya
  • rozmaring, só és bors

A majonézhez

  • 1 tojássárgája
  • 1 ek mustár
  • só és bors
  • 4-5 ek napraforgó olaj

Elkészítés

  1. Az egyik burgonyát vastag hasábokba vágjuk, és főtt krumplit készítünk belőle. Miután megfőtt a burgonya, forró olajban barnára pirítjuk. A másik burgonyát előkészítjük chipshez, hosszú vékony csíkokra vágjuk, majd olajban hirtelen kisütjük.
  2. A steak mindkét oldalát 4-4 percig forró serpenyőben sütjük, sütés közben szafttal locsolgatjuk a húst. Amikor elkészült megsózzuk, illetve meghintjük egy kevés zöldborssal, majd félretesszük pihentetni.
  3. A majonézhez kikeverjük a mustárta tojássárgájával, sózzuk, borsozzuk, nagyon lassan olajat adagolva hozzákevergetjük habverővel.

Tudj meg többet A Konyhafőnök 3. évadáról itt!

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...