Bebizonyították, hogy ez a fogyás legegyszerűbb módja

Csupán egyetlen dologra kell igazán figyelnünk: az időre.

Egy frissen készült kutatásban az időkorlátozott étkezést (TRE) vetették össze a normál étkezési (UEP) mintával. A beérkezett adatok alapján kiderült, hogy attól függően, melyik étkezést követjük, változik a kalóriabevitelünk. A Johns Hopkins Egyetem szakemberei által vezetett kutatócsoport 41 felnőtt embert vont be a vizsgálatokba. Az alanyok mind vagy elhízottak vagy cukorbetegek voltak.

Bebizonyították, hogy ez a fogyás legegyszerűbb módja

Az alanyokat ezután TRE/UEP-csoportokra bontották, és mindenkihez illesztettek egy izokalorikus – kalóriaillesztett – étrendet.

– írja a hvg.hu.

Valamennyi csoportnál megfigyelhető volt a fogyás, azonban az időkorlátozottba tartozók átlagosan 2,3, míg az UEP-csoport 2,6 kg-ot adott le – előbbiek délután 1 óra előtt vitték be a legtöbb kalóriát, míg utóbbiak az este folyamán.

Ez tehát azt jelenti, hogy az időkorlátozott étkezés a normállal szemben igazából nem járul hozzá a fogyáshoz. Ebből arra lehet következtetni, hogy a korábbi tanulmányokban a kalóriabevitel csökkenésére lehetett bármilyen hatása a TRE-nek.

A szakértők szerint tehát, ha a táplálékfelvétel össze van hangolva a két csoport között, és a bevitt kalória is folyamatosan szinten van tartva, akkor az időkorlátozott étkezés önmagában nem fokozza a fogyást. Az idősáv azonban segíthet abban bizonyos embereknek, hogy mérsékeljék a kalóriabevitelüket.

Az időkorlátozott étkezést sokkal könnyebb betartani, mint a kalóriákat számolgatni, hiszen ez esetben csak arra kell figyelni, mikor lehet étkezni és mikor nem.

Forrásunk volt.


Még több a fogyásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...