Csodás torták esküvőre

Hogyan válasszuk ki a számunkra megfelelő esküvői tortát? Hogy ez miért is olyan fontos? Milyen fajták léteznek? Mit szimbolizál a torta, és honnan is ered egyáltalán?

Ezekre a kérdésekre adunk most választ. Ha a cikk elolvasása után még mindig maradnának kérdőjelek, érdemes figyelni újonnan indított cikksorozatunkat.

A torta története egy csodálatos és igen hosszú múltra tekint vissza, amikor is Nagy Sándor hadvezér több tízezres serege, Perzsa nőkkel kelt egybe. Eme jeles ünnep tiszteletére töménytelen mennyiségű kenyeret díszítettek és ízesítettek olyan csemegékkel, mint a dió, mandula, ánizs, és nem utolsósorban a mézbe mártott rózsa, amely egyben a torta dísze is lett. Így alakult ki az esküvői torták alapja, amely azóta már, mondhatni, jócskán – művészetté fejlődött.

Rengetegféle/fajta torta létezik a klasszikustól a rusztikusig, az óriásitól az egészen apró cupcake-ig, de ami biztosan közös bennük, az a szimbolika.

A torta a pár közös jövőjét jelképezi, amelybe együtt vágnak bele. Ha az „igen” szócska már elhangzott, onnantól kezdve ez lesz a következő legfontosabb dolog az esküvőn, amikor minden szempár rájuk, illetve a tortára szegeződik. Éppen ezért nem mindegy, hogyan is választunk.

Nagyon fontos az, hogy milyen a személyiségünk. Mindkettőnké! Illetve, hogy a közös életet hogyan képzeljük el, és ezt hogyan szeretnénk megmutatni, szimbolizálni a tortával. (Egyszerű, letisztult, túlburjánzó, bohém.) Milyen stílust képviselünk, illetve, hogy milyen az ünnepi dekoráció. Igen, van, hogy a dekorációhoz igazítjuk a tortát, de olyan is van, hogy a tortához a dekorációt. A legáltalánosabb azonban, ha a tortát az esküvői csokorhoz választjuk, színeiben és formavilágában. Így semmiképp sem lőhetünk mellé, hiszen a két legemlékezetesebb tárgy harmóniába kerül egymással. Ez által kapunk egy vezérfonalat, amelyet az egész esküvőn végigvihetünk, egységesen, harmonikusan. Így valósíthatjuk meg elképzeléseinket, legyen az vintage, bohém, vicces vagy éppen egy romantikus stílusú esküvői álom képe.

Még több tortareceptet itt találsz >>

A képeket köszönjük a MIMI/EVENTS WITH LOVE-nak!

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatjátok! >>

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.