Ezért lehet megtévesztő, mennyibe kerül az árstopos csirke

Ha mostanában úgy látod, hogy az árstopos csirkemellet csak jóval drágábban tudod megvenni, akkor ezzel nem csak te vagy egyedül. Most kiderült, hogy mi ennek az oka.

2021 őszén 1400–1600 forintba került a csirkemell kilónként, de akár 1200 forint körüli áron is be lehetett szerezni az akkori akciós újságok szerint. A KSH felmérése szerint 2021 októberében már 1600 forintos átlagárral lehetett csirkemellet vásárolni. De több üzletben csupán félkilós kiszerelésben, előre csomagoltan lehetett kapni az árstopos csirkemellet, hajszál híján ezer forintért – számolt be az árstopos csirkemell áráról a HelloVidék.

Nem is olyan olcsó az árstopos csirkemell

Utóbbi 2000 forintos kilónkénti árat jelent, de ennél még drágábbak is megtalálhatok a boltokban.

A jogszabály szerint a kereskedők kötelesek a 2021. október 15-én forgalmazott, azóta árstopossá vált termékeket olyan mennyiségben elérhetővé tenni, mint amennyi a 2021-es átlagos napi készletmennyiség volt. Sőt, szükség esetén akár kétszeres mennyiségben is. A lényeg tehát az, hogy annyit kell kihelyezni a hűtőpultokba, hogy a fogyasztók kiszolgálása folyamatos legyen, vagyis ne következzen be áruhiány.

A 24.hu megkeresésére a kereskedők azt árulták el, hogy a rendelet nem teszi kötelezővé azt, hogy a csirkemellből a 2021. október 15-én forgalmazott kiszerelésű és árú termék legyen elérhető, ehelyett az is elég, ha a csirkemell a másfél évvel ezelőtti áron, megfelelő mennyiségben kapható.

A Tesco és a Lidl úgy nyilatkozott, hogy a jogszabályban meghatározottak szerinti mennyiséget biztosítják a rögzített áron, ám a kínálat időről időre szűkülhet vagy bővülhet.

Ezek alapján jól látszik, hogy a jogszabály alkalmazásakor nem feltétlenül biztosított az, hogy az árstopos termékek közül a korábban elérhető legolcsóbbakat most is megvásárolhatják a fogyasztók.

Ehelyett az is elég, ha a másfél évvel ezelőtt kapható valamelyik terméket megtalálja a vásárló a polcon a másfél évvel ezelőtti rögzített áron. Ez pedig akár lehet az akkori termékválaszték legdrágább eleme is.

A kereskedők szerint jelenleg minden árstopos termék értékesítése veszteséges, hiszen magasabb a beszerzési ár, mint a befagyasztott fogyasztói ár. Lehetséges, hogy a boltok azért is árulják inkább a drágább terméket, mert azon, ha pár forinttal is, de kisebb lesz a veszteségük.

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.