Ez a pompás édesség nyerte idén a Budapest desszertje címet

2021-ben egy túrókrémmel és meggyel töltött, étcsokoládéba mártott, gömb alakú sütemény nyerte el a Budapest desszertje díjat.

Idén negyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség a Budapest desszertje versenyt. 2021-ben fontos szempont volt, hogy az édesség olyan, bárki által beszerezhető alapanyagokból készüljön, amelyek egész évben elérhetőek. Idén a cukrászoknak a csokoládé és a túró felhasználásával kellett elkészíteniük az édességet – mondta Rebrus Csaba, a szövetség elnöke az Édes Napok keddi sajtótájékoztatóján.

A versenyen a jelöltek anonim módon indulnak, az ötfős zsűri előtt az édességek sorszámmal, logó nélkül jelennek meg. A verseny győztese idén szoros eredménnyel lett a budapesti Cocó7 Cukrászda.

Bretz Bernadett, a budapesti Cocó 7 Cukrászda tulajdonosa és cukrásza elmondta:

a desszert alapját adó krém egy nagyon könnyű túró mousse, amelynek közepébe amarénás, mandulalikőr ízesítésű, kompót jellegű meggy került. A süteményt kakaóvajas, hatvan százalékos étcsokoládés krémbe mártották.

A gömb alakú süteményt először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhatja meg a nagyközönség, péntektől a Szent István-bazilika előtt.

Forrás: MTI


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...