Ilyen volt a vendéglátóhelyek nyitónapja a briteknél

Hétfőn végre kinyithattak a brit kocsmák, éttermek teraszai és szabadtéri helységei, a közösségi terek pedig azonnal megteltek élettel.

A brit kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrendnek megfelelően, hétfőtől minden bolt kinyithatott Angliában, emellett azok a vendéglátóhelyek is újra fogadhattak vendégeket, amelyek meg tudják oldani a szabadtéri felszolgálást. Ennek köszönhetően tegnap rengeteg étterem, kávézó és kocsma nyithatott ki újra a hosszú korlátozások után a briteknél.

Teljesen megteltek a vendéglátóhelyek a briteknél

Mivel a britek hosszú hónapok óta bezárva éltek, hatalmas örömmel töltötte el őket, hogy újra beülhetnek egy pofa sörre, vagy egy étteremben vacsorázhatnak a barátaikkal. Pillanatok alatt megteltek a helyek, a Sohóban például olyan tömeg jött össze a hétfő ellenére, ami még az angol fővárosban sem gyakori. Coventryben pedig, a zord időjárás ellenére is több mint egy kilométeres sor alakult ki egy kocsma előtt az alábbi Facebook-bejegyzés szerint.

Így ünnepelték a britek az újranyitást

A következő fontos dátum a britek életében: június 21. Ekkor újraindul a turizmus is, és ekkortól működhetnek ismét az éjszakai szórakozóhelyek, sőt, a rendezvények létszámát érintő korlátozásokat is ekkorra tervezik feloldani.

Hömpölygött a tömeg az utcákon

Mi történik most a vendéglátásban? Ezek a cikkek is érdekesek lehetnek:

Forrásunk volt.

Fotók: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.