Börtönbe kerültek a diákok, akik csirkét rendeltek a KFC-ből

Egy kínai diák hibát talált a gyorsétteremlánc applikációjában, aminek köszönhetően végtelen mennyiségű ingyen csirkéhez jutott hozzá.

Öt kínai diák börtönbe került csalásért, mert kihasználtak egy hibát a KFC mobilalkalmazásában, aminek köszönhetően korlátlan mennyiségben tudtak ingyen ételt rendelni a gyorsétteremből. Egy egyetemi hallgató még 2018 áprilisában fedezte fel, hogy az app és az étterem hivatalos WeChat-fiókja között váltogatva korlátlan számú ingyenes étkezési utalványt tud generálni.

Börtönbe kerültek a diákok, akik csirkét rendeltek a KFC-ből

A kezdetekben még csak magának rendelgetett a gyorsétteremből, azonban hamarosan rájött, hogy akár pénzt is kereshetne ezzel. Elkezdett kereskedni az étellel, miközben négy barátjával is megosztotta, hogy mi a trükkje. A tanulók ezzel hat hónap alatt több, mint 9 millió forintnyi összeggel rövidítették meg a Yum China Holdingsot, a KFC kínai anyavállalatát.

Mivel az elítéltek teljes mértékben tisztában voltak ezzel a hibával, szándékosan hamis tranzakciókat hajtottak végre, és jogtalanul hasznot húztak belőlük, ez csalásnak minősül

– áll a bírósági iratokban. A diákok 15 hónap börtönbüntetést kaptak fejenként, továbbá pénzbírságot a tettükért.  


Még több gyorsétterem:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...