Így spórolt 2 milliót fél év alatt egy anyuka: a nagybevásárláshoz is vannak trükkjei

Csupán 3 hétköznapi dolgon változtatott, és 6 hónap alatt 2 millió forintnak megfelelő összeget spórolt meg.

Egy 3 gyermekes anyuka úgy döntött, megszorítja a nadrágszíjat, és kicsit visszavesz a család költségeiből. A mára spórolási tippjeiről híres Jamila Souffrant az első gyermekét várta, amikor munkából hazamenet annyira elkeseredett, hogy elsírta magát. Szeretett volna kicsit stresszmentesebben élni, éppen ezért kidolgozott egy spórolási tervet.

Így spórolt 2 milliót fél év alatt egy anyuka: a nagybevásárláshoz is vannak trükkjei

Kevesebb élelmiszer

Az első, amin változtatott, az az élelmiszerre szánt pénz. Megszűntette az étterembe járások számát, és leszokott arról, hogy munkába menet vásárolja meg a reggelijét és ebédjét. Ezen kívül előre megírt listával ment bevásárolni, így semmi olyan nem került a kosarába, melyre ne lett volna szüksége. Ezekkel az aprócska változtatásokkal nagyjából 200 ezer forintot spórolt meg.

Megfizethetőbb szolgáltatások

Sokan úgy vagyunk vele, hogy a megkötött autó- és lakásbiztosítást nem szívesen cseréljük le. Egyrészt, mert túl nagy macera, másrészt azért, mert nagy utánajárással jár, hogy megtaláljuk ár-érték arányban a legjobbat. Pedig érdemes, ugyanis az anyuka 100.000 forintot – évi 1,3 millió forintot! – tudott lefaragni a kiadásaiból ezzel a lépésével.

Semmi vakáció

A harmadik tippje, hogy érdemes lemondani egy kis időre a vakációkról. Souffrant és férje évente körülbelül 740.000 forintot tudtak megtakarítani azzal, hogy nem utaztak sehová. Bár lehetséges, hogy elsőre ez az összeg soknak tűnik, de gondoljunk bele, hogy egy-egy hétvégi kirándulásból gyorsan összeadódik.

Forrásunk volt.


Még több spórolási tipp itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...