Itt egyél Berlinben, ha nem csak a currywurst érdekel

Bajor lúgos perec, currys ketchuppal megkínált gőzölt fűszeres kolbászka, sör, sör és sör. De a világ egyik legfiatalosabb városa azért egyéb gasztronómiát is tartogat az utazóknak!

Berlin egyike a világ legfiatalosabb városainak: ez rögvest kiderül, ha egy kávézó/söröző teraszán üldögélünk, és nézzük a zsongó főváros ideiglenes lakóit és lokálpatriótáit. Egyszerűen imádnivaló a legtöbb szociális kezdeményezés, imádják a parkokat, a folyót, partyban sem ismernek lehetetlent. A tetejében szuperolcsó repjegyeket is ki lehet fogni, és a vonatozás is jó buli. Berlint élni és harapni is kell, ezért mindjárt mondunk is néhány szuper tippet, ha arra vezetne az utatok.

A legklasszabb currywurst

1930 óta sütnek kolbászt / Fotó: Facebook

Maradjunk először a klasszikusoknál, és ha már felemlegettük a currywurstot, akkor azonnal mondjuk is a legklasszabb lelőhelyét, jelesen a Konnopke Imbiss-t. 1930 óta sütnek kolbászt, és 1960-ban Kelet-Berlin első currywurst-árusítóivá váltak, hamar kultusza lett a márkának.

A bratwurst is szuper, ahogy vegán currywurstot is árulnak, ráadásul jó szaftos formában.

Egyébként Berlinben minden vegán boldog lehet, hiszen a sok tudatos fiatal miatt el van kényeztetve a város a témakörben.

Kebab-, Dürüm-, Lachmacun-királyság

Tényleg több a kebabozó itt, mint Isztambulban / Fotó: Facebook

Budapest sem lenne gyrospita-nagyhatalom, ha Berlinben a ‘70-es évektől kezdve folyamatosan bevándorló törökök nem fejlesztik ki a tökéletes street foodot.

Tényleg több a kebabozó itt, mint Isztambulban, és minden városrészen bőven van éjjel-nappali változatból is, ahogy ezt már itthon is megszoktuk.

Még egy „Kebabistan” névre hallgató fesztivált is szerveznek a kedvenc köré. Igaz, hogy tényleg lépésenként van egy kebabozó, ahol akár a török pizzát, a lachmacunt is megkóstolhatjuk, de mégis talán ezek a kedvenceink: Vöner, a már 30 éves múlttal rendelkező Hisar, és a trendi, újhullámos K.W.A.

Reggeliben csalhatatlanok

Klasszikusabbak, hipszter helyek, egész nap reggelit áruló kávézócskák is akadnak / Fotó: Facebook

Amióta beszivárgott a reggeli- és brunch-mánia, Berlin sem tétlenkedett: se szeri, se száma a tökéletes reggeliszpotoknak.

Klasszikusabbak, hipszter helyek, egész nap reggelit áruló kávézócskák várják a bulikból beeső partykatonákat, a kutyussal-gyerekkel megpihenő szülőket, a tényleg jó erős feketére és egy estig telítő reggelire áhítozó ínyenceket. Ahol biztosan emlékezetes reggelit szolgálnak fel, és a hangulat is könnyen beszippant: A Never Ending Love Story (próbáld ki a szarvasgombás-parmezános rántottát), Meet me Halfway (zseniális perzsa konyha és reggeli), Annalies (a makrélás bagel kihagyhatatlan) és a No Fire No Glory (bármi, ami palacsinta).

Ázsiai ételforradalom

Rengeteg az ázsiai fúziós étterem a városban / Fotó: Facebook

Rengeteg az ázsiai fúziós étterem a városban: még indonéz vagy akár laoszi konyhát is találunk, ráadásul sok a kiemelkedő közülük.

Vegyük például a Niko Niko ramenházat, ami hamar ikonná vált tökéletes leveseivel, az Umami brand fúziós vietnámi konyhát hoz el, sok tengeri étellel és markáns ízekkel, a Transit thai tapasai is mesések, a japán konyha pedig precíz és utánozhatatlan a 893ryotei-ben. Házias, megfizethető és nagyon egzotikus a thai és indonéz hatásokat ötvöző Larb Koi.

Magasgasztróban is otthon vannak

Szívmelengető a sokszínűség és a befogadás Berlinben / Fotó: Facebook

Valójában tényleg nincs az a nemzet, aminek ne találnánk meg a remek konyháját Berlinben. Szívmelengető a sokszínűség és a befogadás, amivel az összes nemzet felé fordulnak, legyen szó a szociális életről vagy esetünkben a gasztronómiáról.

Ráadásul, tényleg nem vicc, hogy minden egyes nap nyit egy új hely, és az is fontos, hogy a magasgasztronómiában is jeleskednek.

Gondoljunk csak Tim Raue-ra és a nevével fémjelzett étteremre, a Tulus Lotrek-re, vagy a Coda Dessert Barra, amire azért figyel a világ, mert egy két Michelin-csillagos, kizárólag desszertet kínáló tematikus étterem.

Címlapkép: Facebook

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még többb izgalmas étteremajánlót, interjút olvashatsz itt:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.