Több tízezerrel többe kerül majd egy éjszaka a Balatonnál egy családnak

Jelentős drágulásra számíthatnak azok, akik idén a magyar tengernél szeretnének nyaralni, ugyanis szinte az összes üdülővárosban lévő szálláshely megemelte az árakat.

Látványos drágulásra számíthatunk idén a magyar tengernél, ugyanis a tavalyi előfoglalásokhoz képest már most jelentős változások mentek végbe a szállásárakban – számolt be a hírről a Pénzcentrum oldala. Sőt a szakértők szerint még a jelenleginél is nagyobb lehet majd a drágulás a szezonban.

Akár 28 százalékkal is többe kerülhet a szállás Balatonalmádiban / Fotó: Vörös Szilárd

Majdnem 30 százalékkal drágultak a szállásárak

A legjelentősebb áremelkedés Balatonalmádiban érzékelhető, ahol tavaly átlagosan 11 198 Ft/fő/éjszaka áron kínáltak szobákat (év elejétől április közepéig), ez idén 14 421 forintra emelkedett.

Ez 28,78 százalékos drágulást jelent.

Ha már hiányoznak a balatoni finomságok:

A 2. ledrágább település Balatonfüred (több mint 17,31%), a 3. pedig Keszthely, ahol 15,48 százalékkal emelkedett az előfoglalt szállások ára.

A számok alapján elmondható, hogy a tíz legfelkapottabb balatoni üdülőtelepülésen összesen 9,68 százalékkal emelkedtek a szállásárak. A Szállás.hu. adataiból az is kiderült, hogy az apartmanok ára nőtt a legnagyobb mértékben (11,31%-kal, 9 503 Ft/fő/éjről 10 578 Ft/fő/éjre), a hotelek és a panziók esetében azonban 7 százalék alatti az áremelkedés. Az már a szezon berobbanása előtt is látszik, hogy a foglalási szokások is változnak, ugyanis idén erős trendnek tűnik a last minute foglalás.

Címlapfotó: Vörös Szilárd

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Halcurry

Krémes, fűszeres halcurry, kókusztejjel, tengeri hallal, ami pillanatok alatt elkészül. Tökéletes választás, ha valami egzotikus, mégis künnyű és gyors vacsorára vágysz.

Tortellinileves

Egyszerűen imádjuk ezt a gyors és laktató tortellinilevest, ami az egyik legtutibb gyors vacsora- vagy ebédopció, amit csak elképzelhettek! Bármilyen töltelékű tortellinivel remekül ...

Limoncello egyszerűen

A Limoncello Dél-Olaszország napsütötte citromligeteiből származik, ahol az óriási, friss citromok héját alkoholba áztatták, majd cukorsziruppal lágyították. Ha találunk a piacon vagy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Édes darafelfújt

Aki imádja a tejbegrízt, a belőle sütött légies felfújtért egyszerűen oda lesz meg vissza. Az alábbi citromos verzió csak egy csodásan egyszerű alapötlet, a tejbegrízt mással is ...