Megvan a magyarok három legkedveltebb babapiskótája

24 különböző babapiskótát vizsgáltak meg a Szupermenta tesztjén a Nébih szakemberei. A megfelelő élelmiszerbiztonsági szempontok betartása mellett azt is kiderítették, hogy melyik termék a lakosság kedvence.

Megvizsgálták a piacon található babapiskótákat a Nébih szakértői: összesen 24 édesség került a lencse alá, amelyek között volt tej-, laktóz- és gluténmentes is. Jó hír, hogy egyik piskóta sem volt kifogásolható minőségi szempontból, a csomagoláson feltüntetett információkkal azonban nyolc esetben akadt probléma. Az is kiderült, melyik a kedvenc babapiskóta a kóstoltak közül.

Megvannak a kedvenc babapiskóták, csak néhány hibát találtak

Babapiskóták a nagyító alatt

A 24 megvizsgált piskóta ugyan külsőre egész hasonló volt, mégis akadtak olyan tulajdonságok, amelyek megkülönböztetik őket. A forma és a javasolt felhasználás esetében például mindegyik termék megegyezik.

Persze nem lehet mindent „babapiskótának” hívni: a Magyar Élelmiszerkönyv szigorúan meghatározza a kritériumokat.

Így jött végül össze a 24 különböző édesség: 8 babapiskóta (ebből egy gluténmentes) és 16 piskóta elnevezésű termék (szintén egy gluténmentes versenyzővel) vett részt a vizsgálatban.

Az összetevőkkel nincs baj

A piskóták átestek a Nébih laboratóriumában bevett vizsgálatokon, amelyek az élelmiszerbiztonságot és –minőséget nézik. Megmérték a termékek mikotoxin- és akrilamid-tartalmát és a bennük használt tartósítószereket is.

A vizsgálatok elvégzése után a szakemberek megállapították, hogy élelmiszerbiztonsági téren egyik terméknél sem akadt kivetnivalójuk.

Mi van a csomagoláson?

De nemcsak a belső, hanem a külső is górcső alá került: a szakemberek alaposan megnézték a piskóták csomagolását. Egészen pontosan a zsír-, cukor-, fehérje- és sótartalomra vonatkozó jelöléseket.

Azoknál a termékeknél, ahol ez indokolt volt, a glutén-, tej- és laktózmentesség jelölését is átnézték. Minden termék kifogásolás nélkül átment ezen a vizsgálaton is.

Azonban az összetevők feltüntetése nem elég a babapiskóták esetében, mivel a jelentős cukortartalom miatt annak is szerepelnie kell a csomagoláson, hogy milyen életkortól fogyasztható az adott piskóta.

Adott esetben fel kell tüntetni a „6 hónapos kortól fogyasztható” feliratot. Ezen kívül nem ajánlott a rendszeres fogyasztás csecsemők és kisgyermekek számára sem. Az erre vonatkozó szabályozás folyamatosan alakulóban van.

A minőségi vizsgálat után persze maradt idő a kedvencek megkeresésére is

Akadtak azért hibák is

A 24-ből 8 piskóta esetében találtak problémát a Nébih szakemberei. A hibák az aromával bevitt színezék feltüntetésének hiányát, a tápértékjelölést és az összetevők felsorolását érintette.

Az érintett gyártók ellen hatósági eljárás indult és a felügyelők bírságokat is kiszabtak.

A kedvenc babapiskóták

A minőségi vizsgálat mellett persze maradt idő a kedvencek megkeresésére is: szakértő és laikus kóstolók pontozása után az élmezőny így alakult:

  1. Penny Löffel Biscuits Babapiskóta
  2. Auchan Boudoirs piskóta, friss tojással
  3. Savoiardi cukrozott piskóta

A részletek és még több információ elérhető a Nébih Szupermenta teszt honlapján.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.