Az autizmussal élőknek is fontos a közösség - segítsd Te is mindennapjaikat!

Sokakat érint, mégsem tudunk róla eleget. Az autista gyermek ellátása nem egyemberes feladat, segítsd az ő gondozásukra kialakított otthonokat!

Minden 68. ember autizmussal él, és jelenleg ez az egyik leggyorsabban növekvő fogyatékosság. Ennek ellenére az autizmussal élő fiatalokat ellátó lakóotthonok folyamatosan nehéz anyagi helyzetben vannak. Az Autistic Art Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy autistaként is lehet emberhez méltó életet élni, ha a környezet megengedi. A közösség számukra is fontos, a lakóotthonok pedig egyfajta önállósodási lehetőséget kínálnak.

Az autizmust az agy veleszületett fejlődési zavara okozza, amely rendkívül változatos fejlődésben és viselkedésben jelenik meg. Az autista gyerekek mintegy 40 százaléka például egyáltalán nem beszél.

Bár az autista fiatalok többsége nehezen alakít ki kapcsolatokat, a közösség számukra is nagyon fontos. Szerelmek és barátságok is születnek az autistákat ellátó lakóotthonokban, ahol olyan fiatalok élnek, akik nem képesek az önálló életvitelre. Az Autistic Art Alapítvány 10 civil fenntartású lakóotthont támogat, ahol több mint 200 fiatalt látnak el. Annak ellenére, hogy mára minden hatvannyolcadik ember autizmussal él, a lakóotthonok folyamatosan nehéz anyagi helyzetben vannak.

Kell a segítség

„Az autizmussal élők és hozzátartozóik helyzete nehéz, hiszen a családok élete gyökeresen megváltozik, és komoly anyagi terhet is ró rájuk az autista családtag ellátása. Az autista fiatalok ellátása folyamatos figyelmet és szakképzett ápolókat igényel, kisebb személyzettel a felügyeletük nem megoldható, ezért az otthonoknak komoly kiadásaik vannak” – mondta Bella Viktória, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője.

Kattints ide, és segítsd Te is adód 1%-ával az autista otthonok fenntartását, hogy lakóik továbbra is emberhez méltó életet élhessenek!

Az Autistic Art Közhasznú Alapítvány az Autista Lakóotthonokért adószáma: 18260371-1-43

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.