Az átértékelt sushi

Bizonyára sokan gondolják, hogy a sushi az legtöbbször tekercs („makisushi”) vagy téglatest alakúra formázott rizsen hal, esetleg omlett („nigiri”). Egészen addig én is ebben a hitben éltem, amíg egyszer, éppen március 3-ára, ebédre nem hívott egy japán család, ahol három lány gyerek is volt.

A dátum március 3. azért lényeges, mert ez a „lányok ünnepe” (amolyan gyereknap-féleség, csak lányok számára) Japánban. Japánul hinamatsuri. Ilyenkor a legtöbb japán családban, ahol lányok is vannak, felállítják a „hina dan”-t, ami egy többszintes állvány, tele szebbnél-szebb, színpompás, tradicionális ruhába öltöztetett babákkal. A szintek a régi japán társadalmi hierarchiát ábrázolják, ezért legfelül a császári pár foglal helyet.

Ilyenkor tradicionális, hinamatsurira készülő ételeket fogyasztanak, ezek közül egy a „chirashi zushi”, ami szó szerint „szórt sushi”-t jelent. Ez – tulajdonképpen egy rizses egytálétel; sushihoz való rizs elkeverve különböző színű hozzávalókkal (mint pl. hal, lazac, kaviár, papírvékonyra sült omlett, zöldségek, lótuszgyökér, algák stb.).Amikor először megláttam, enyhe csalódottság, ám ugyanakkor nagy kíváncsiság vett erőt rajtam… A „sushi” szó hallatán én is tekercsekre asszociáltam, helyette viszont egy színpompás egytálétel fogadott.Akkor tudtam meg, hogy a „sushi” nem a sushi-tekercset (maki) és nem is a téglalap formájúra gyúrt rizst (nigiri) jelenti, hanem a rizsecettel, cukorral és sóval ízesített rizst, és sokkal, de sokkal több fajtája létezik, mint a nálunk ismert tekercs vagy a nigiri.A chirashi sushival történt első találkozásom óta minden évben, tavasszal, én is elkészítem a saját változatomat, az itthon is elérhető alapanyagokból.

Chirashi zushi recept

Hozzávalók 4 főre

A rizshez

  • 360 ml kerek szemű, japán rizs („sushi rizs” néven árulják)
  • 360 ml víz
  • 4 ek rizsecet
  • 1 csapott evőkanál barnacukor
  • 1 kk só

A rizsecetet, cukrot és sót összekeverjük egy kis tálkában, hagyjuk feloldódni a cukrot és a sót az ecetben. A rizst mossuk át néhányszor, addig, amíg szinte tiszta, átlátszó víz nem jön le róla. Ezután tegyük fel főni-párolódni a 360 ml vízzel, fedjük le és nagyon lassú tűzön pároljuk puhára. Amikor már az összes vizet magába szívta és puha, zárjuk le alatta a tüzet és lefedve hagyjuk állni még 15 percig. Laza mozdulatokkal és egy vizes fakanállal keverjük át a rizst, majd vegyítsük alaposan az ecetes-cukros-sós keverékkel. A rizs megfelelő elkészítése a sushi készítésének alapja.

A piros retekhez

A retekből vágjunk ki egy cikket, majd szeleteljük fel vékonyan. Egy tálkában keverjük el a rizsecetet és a cukrot (esetleg pici vizet), és forgassuk bele a retekszeleteket! Hagyjuk pár órát (vagy akár egy egész éjszakát) állni. Közben a retek héjából a színanyagok kioldódnak és rózsaszínre-pirosra (festékanyagtól függően) festik a retket.

Az omletthez

  • 1 tojás
  • pár csepp olaj a sütéshez
  • 1 mk szójaszószvagy 1 csipet só

A tojást a szójaszósszal felverjük és nagyon vékony omlettet sütünk belőle. Egy virág (vagy szív alakú szaggatóval) néhány virágot kiszaggatunk a díszítéshez, a maradékot pedig vágjuk össze vékony csíkokra.

Garnélarák

  • 10-15 dkg apró rák

Sós vízben főzzük meg a garnélarákokat (pár perc csak!). Rák helyett használhatunk pl. apró darabokra vágott füstölt lazacot (vagy vékony csíkokra vágott sonkát) is.

Sárgarépa és shiitake gomba

  • ½-1 sárgarépa gyufaszál nagyságúra vágva
  • 2-3 shiitake gomba forró vízbe áztatva20 percre, majd vékonyan felszeletelve
  • 1 dl a gomba áztató vizéből
  • 2 ek cukor
  • 1-2 ek szójaszósz
  • 1 ek mirin (elhagyható)

A gomba áztató vizét keverjük el a cukorral, szójaszósszal és mirinnel, tegyük bele a gyufaszál nagyságúra vágott sárgarépát és a vékonyan felszeletelt gombát és főzzük-pároljuk addig, amíg a répa kicsit megpuhul (maradjon roppanós)!

Spenót

  • 1 marék friss spenót, 600 Watton 1-2 percig mikrózva.

Mielőtt a rizshez keverjük, a levét nyomkodjuk ki kicsit!

Ha minden „adalék” elkészült, akkor óvatos, laza mozdulatokkal keverjük a rizshez. A rizs tetejét, a képen is látható módon díszítsük a retekszeletekkel és a virág alakúra szaggatott omlettel. Megszórhatjuk még száraz serpenyőben pirított szezámmaggal is.

Még több japán recept itt >>

wannabee chef blogja itt >>

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek