Most kiderült, tényleg hatékony-e az arcjóga

Sokak kedvence az arcjóga, amiről azt állítják, hogy ha rendszeresen csinálják, akkor megőrizhetik arcuk fiatalságát. De tényleg igaz ez az állítás?

Az utóbbi időben elképesztően népszerű lett az arcjóga, melyet egyre több tiktoker is kipróbál, és ódákat zeng róla. Lényegében a ráncok megelőzéséért vetik be ezt a módszert, kissé azonban ironikus, hogy a legtöbbjük 25 év alatti.

Most kiderült, tényleg hatékony-e az arcjóga

Az arcjóga lényege, hogy az arc különböző területit dörzsölik, nyújtják vagy húzzák, gyakran egy bizonyos arcizomra koncentrálva.

Az arcjógának igazából több köze van a masszázshoz és az akupunktúrához. Inkább masszázsról van szó, nem jógáról

- magyarázta Neha Gothe mozgáskutató.

Tényleg olyan jó az arcjóga?

Egy 2018-ban végzett kísérletben megpróbáltak utánajárni, mennyire hatásos az arcjóga. A vizsgálatban 27, 40 és 65 év közötti önkéntes vett részt, akiknek napi 30 percen át kellett arctornát végezniük 8 héten át. Ezután lejárta után még 12 héten át kellett folytatniuk a gyakorlatot, de már csak minden másnap.

A kutatók azt találták, hogy a kísérlet lejárata után a résztvevők arcának alsó és középső része teltebbnek látszott, és átlagosan 3 évvel tűntek fiatalabbnak a tényleges koruknál.

Azonban felhívták a figyelmet arra, hogy nem lehetséges messzemenő következtetést levonni az eredményekből. Egyfelől azért nem, mert nem volt kontrollcsoport, másfelől csak kevesen vettek részt a kísérletben. Utánkövetés sem volt, így nem lehet tudni, az arcjóga után is megmaradtak-e az eredmények.

Igazából rosszat biztosan nem tesz senki azzal, ha gyakorolja az arcjógát, de azért ne ettől várjuk a megváltást.

Forrásunk volt.


Még több szépség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...