Közkedvelt magyar márka lett az ALDI nemzetközi beszállítója

Az ALDI Magyarországnak kiemelten fontos a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatása, ezért is fontos, hogy a HELL ENERGY Magyarország Kft. is az ütletlánc beszállítója lett.

A vállalat 2022-ben nemzetközi beszállítói tendert szervezett számos hazai cégnek, amelyek az ALDI Süd és az ALDI Nord képviselőnek mutathatták be termékeiket. Az első siker máris megszületett, az energiaital-gyártó HELL ENERGY Magyarország Kft. négy országra szólóan mindkét ALDI vállalatcsoporttól megrendelést kapott.
Az ALDI Magyarország termékkínálatának kialakításakor kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minél több magyar cég válhasson beszállítójává, így a vásárlókat kiváló minőségű magyar élelmiszerekkel szolgálja ki.

Az áruházlánc teljes kínálatának mintegy 60%-a származik hazai cégektől, egyes termékkategóriákban – például a friss húsnál, 65 alapvető tejterméknél – 100%-os a magyar termékek aránya. A vállalat támogatja a magyar cégek exportlehetőségeit, ezért 2022 tavaszán nemzetközi bemutatkozási lehetőséget szervezett hazai élelmiszeripari vállalatok számára. A meghívott cégek az ALDI Süd és az ALDI Nord számára közösen dolgozó globális beszerzőkkel ismertethették meg termékeiket az ALDI Magyarország szervezésében. A tenderen számos cég vett részt, és az alapos kiválasztási folyamat eredményeként a HELL ENERGY mindkét vállalatcsoporttól megbízást kapott. Az ALDI globális beszerzési csoportja 2021 végén vette át az energiaitalok kiválasztásának feladatát.

A teljes megbízás volumene mintegy 16 millió palack évente

A kiválasztás során a beszerzők nem csupán a termékeket vizsgálták meg, hanem a gyártási helyszínt is meglátogatták. Az ALDI Süd vállalatcsoport Ausztriára, Németországra, Svájcra és Szlovéniára szóló megrendelést adott, amelyben állandó és szezonálisan kapható termékek egyaránt megtalálhatók, az ALDI Nord pedig németországi üzleteiben fogja értékesíteni a HELL által gyártott termékeket. A teljes megbízás volumene mintegy 16 millió palack évente.

2013 óta dolgozunk a HELL-lel, és az elmúlt egy évtized során folyamatosan bővítettük együttműködésünket. A HELL gyártja a saját márkás Flying Power energiaital portfóliónkat, továbbá a Kokárdás jeges kávénkat is, de üzleteinkben megtalálhatók a HELL és XIXO márkájú energiaitalok és jegesteák is. Globális beszerzőink rendkívüli elismeréssel nyilatkoztak a HELL szakértelméről és ultramodern töltőüzeméről. A mostani, több mint 16 millió palackra szóló megrendelés annak az eredménye, hogy az ALDI nem csupán Magyarországon, hanem nemzetközileg is egyre nagyobb piaci lehetőséget szeretne biztosítani a kiváló magyar termékeknek. Bízom abban, hogy az ALDI világán belül hamarosan további magyar cégek nemzetközi sikeréről számolhatunk be

– mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.


„Partnerségünk egy évtizede alatt egy rendkívül professzionális és konstruktív csapatot ismertünk meg az ALDI Magyarország szakmai gárdájában. A mostani nemzetközi megállapodás új szintre emeli az együttműködésünket, melyet amiatt érzünk igazán nagy sikernek, mert az ALDI-nak köszönhetően olyan országokban is megmutathatjuk kiváló minőségű saját márkás gyártásunkat, amelyek a HELL cégcsoport számára még kevésbé kiaknázottak” – mondta el a friss megállapodás kapcsán Varga János, a HELL ENERGY nemzetközi saját márkás igazgatója.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.