7 étterem Balatonfüreden, ahová visszahúz a szívünk

Füredet lehetetlen nem szeretni, sajátos hangulata, története van, és annak ellenére, hogy a nyaralók és turisták egyik fő célpontja, így szinte mindig zsúfolásig telik, egy igazi kincs a Balaton térképén. Nincs ez másképp gasztronómiájával sem: 7 említésre igencsak méltó balatonfüredi éttermet mutatunk.

A Balaton legrégebbi üdülőhelye, és az egyik legvárosiasabb települése. Toplistás a hazai legkeresettebb turisztikai célpontok között, és kimondva, kimondatlanul is az északi part fővárosa lett. Balatonfüreden jó enni, hiszen bőven van választék, és nem kell „úgy felejtett”, avítt vendéglőkben enni a mikróból felmelegített ételt.

7 hely, ahol belekóstolhatunk Füred sokszínű vendéglátásába!

  • A velős pirítós a mennybe megy: Hatlépcsős

„Balaton, Fröccs, Velős, Ismerős arcok” – szól a Hatlépcsős szlogenje. Mindenki a tányérnyi méretű velős deszkákról azonosítja be őket, pedig teljes vendéglői étlappal várnak. Megtartották a retró miliőt, fapados asztalok, sötétbarna lambéria, nagy forgalomra berendezkedett, gyors kiszolgálás. A harcsahalászlé is megér egy misét, és ne feledjétek, a hagymás csülkös és csirkemájas pirítósnak is a velős mellett a helye!

Hatlépcsős / forrás

Hatlépcsős (Muskátli Borozó)

Balatonfüred, Jókai Mór u. 30.

  • Sör és grill a csúcson: Vasüzlet

A tavalyi év egyik legizgalmasabb nyitása volt a Vasüzleté. Egy igen fiatal és ereje teljében lévő csapat, no és egy ifjú séftehetség, Huszár Mátyás viszi a helyet, aminek a híre az első perctől szájról szájra terjedt. Az üzenetük és az étlap is egyszerű, keveset ígérnek, és sokat adnak: legyen az egy tál dödölle, tojásos nokedli vagy rántott malacfül, olyan színvonalú konyhát visznek, hogy a tavalyi Michelin Guide-megjelenéskor joggal számíthattak az értékelésre. Ez egyelőre még elmaradt, a hazai közönségsiker azonban azonnal megérkezett. Huszár Mátyás jus-jeit később is emlegeti, aki kóstolta!

Vasüzlet / forrás

Vasüzlet

Balatonfüred, Kossuth Lajos u. 31.

  • Ha jó pizzát akartok: Kredenc

Füred macskaköves, romantikus kis utcájában egy házszám alatt, egymás szomszédságában találjuk a reggelizőként és cukrászdaként működő Kedvest és a Kredencet. Mindkét hely abszolút ajánlott kategória, de a Kredencet azért is kiemelnénk, mert nem ragaszkodnak az országszerte óriási hype-ot kapott kapott nápolyi vonalhoz, viszont azzal az igényességgel és hozzáállással sütik a pizzáikat, mint a nápolyi iskola lelkes hazai követői. A pizzatésztájuk kovásszal és hosszú érleléssel készül, a minőségi olasz feltétek mellett olyan Balaton-környéki alapanyagokkal is, mint a tihanyi sonka vagy a vászolyi sajt. Magukat pizzériaként szubmediterránnak nevezik, borbárként balatoninak, és ha volna egy olyan csacska ötletünk, hogy nem pizzázunk a Kredencben, saláta- és curryvonalon is erősek, vegánbarát opciókkal.

Kredenc / forrás

Kredenc Bisztró 

Balatonfüred, Blaha Lujza u. 7.

  • Kis tányér, nagy élmény: MÓR24

A Hatlépcsőtől pár lépés távolságra, a Jókai 24-ben működik Magyarország egyik Bib Gourmand étterme. A Michelin Guide-ba is bekerült MÓR24 a pandémia alatt nyitott, és a legelejétől fogva karakteresen a saját útjukat járták a merész ételekkel és natúrborok iránti elkötelezettségükkel. A kistányéros (‘small plate’) ételek egyszerre képviselik a világszerte menő ‘food sharinget’ az asztal közepére tálalt, közös kóstolgatásra lehetőséget adó ételekkel és azt a laza, gourmet konyhát, ami bátran él a fine dining adta lehetőségekkel. Almás Edit és Albrecht Tamás szerelemgyereke él és virul, és az újhullámos balatoni gasztronómia hírét messze viszi.

MÓR24 / forrás

MÓR24

Balatonfüred, Jókai Mór u. 24.

  • Vidéki romantikába oltott topgasztronómia: Sparhelt

Füreden magas a Michelin Guide-koncentráció, két Bib Gourmand érkezett ugyanis a városba tavaly ősszel. Elek Balázs konyháját immár nyolc éve éve nem csak a Balaton, hanem az egész vidéki magyar vendéglátás egyik legjobb éttermeként tartják számon, és ez most újabb megerősítést kopott. A közelmúlt újítása, hogy az étlapot két degusztációs ételsorra egyszerűsítették. A magyar ízekre építő „Örökség” és a nemzetközi „Kalandozás” is 5 fogásból áll, üdvözlőfalattal és más falatnyi meglepetésekkel. A Sparhelt egy környékbeli utazáskor is megér egy kitérőt!

Sparhelt / forrás

Bistro Sparhelt

Balatonfüred, Szent István tér 7.

  • Biztos kikötő: DOCK

Füred főutcája, a Tagore sétány éhezik az olyan helyekre, mint a DOCK. Ezen a menő kialakítású, nagy vendégkapacitású helyen az az érzésünk támadhat, hogy a hatalmas forgalom ellenére mintha minden asztalhoz jutna egy felszolgáló. A nagy volumenű turistahelyek vendéglátását ügyesen prezentálják úgy, hogy a DOCK-ot szívesen ajánlja tovább a vendég: bár az étlap igen terjedelmes, ennek megfelelően komfortmegoldásokkal is élnek, de az ízek rendben vannak, a kiszolgálás pedig nagyon tempós és koncentrált. Egy strandolás utáni megéhezésre biztos gyógyír.

DOCK / forrás

DOCK Bisztró 

Balatonfüred, Eszterházy stand, Tagore sétány

  • Chill out és dolce vita a füredi nyüzsgésben: Il LAGO

Szerényen csak A TÓ-nak nevezi magát az Il Lago. A füredi pörgésből és emberáradatból teljes kiszakadást jelent itt vendégeskedni, a stílusos enteriőrt egy pazar kert egészíti ki, a vitorlásokra és a vízre nyíló panoráma pedig mindent visz. Itt valóban a tó közvetlen partján élvezhetjük az olasz ízeket, olasz zene mellett. Az étlap azon a biztonsági pályán mozog, amivel tényleg minden nációnak és korosztálynak kedveskedni lehet: a jól ismert olasz antpastik, levesek mellett az ismert olasz főételek, pasták és vékonytésztás pizzák adják az ívet. Magabiztos konyha, ahol nem fogunk mellényúlni. 

Il LAGO / forrás

Il LAGO Ristorante

Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 4

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: Vasüzlet 


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek