5+1 sztár, aki 40 felett is bátran megmutatta a meztelen testét

Egy gyönyörű címlapképért vagy éppen egy kampányért bátran megváltak a ruháiktól.

Kimondta, hogy csak a húsz éves modellek pózolhatnak meztelenül?! A negyven pluszos sztárok is legalább olyan csinosak az ilyen fotókon, ha nem csinosabbak, mint a fiatal lányok.

Most 6 sztár is bebizonyítja, hogy a kor nem számít.

Jennifer Lopez

Az énekesnő sosem volt szégyenlős, így mikor saját parfümjét reklámozta, úgy döntött, hogy levetkőzik a kampányban. A képek nagyon ízlésesek lettek és persze igazán semmit nem mutatnak, hiszen úgy állították be, hogy mindent takarjon, de mégis csak 42 évesen vállalta be a fotósorozatot.

Mariah Carey

A sztár nem csupán a negyedik X-et lépte túl, mikor ledobta egy magazin kedvéért a textilt, hanem még várandós is volt. Mariah egyébként az egyik legjobb döntésének tartja ezt, mert állítása szerint, így mindig emlékezni fog, milyen csodálatos érzés készülni az anyaságra.

Heidi Klum

A híres modell csakugyan 41 éves volt, mikor meztelenül állt kamera elé, bár számára ez egyáltalán nem volt újdonság, hiszen karrierje során már levetkőzött párszor. A nyaralásai alatt is gyakran kapják le, amint éppen nudistásodik.

Julianne Moore

A színésznő egy híres divatmárka kampányában szerepel meztelenül. Julianne akkor töltötte be a 49-et, mikor készültek a képek, amik óriási sikert arattak egyébként.

Céline Dion

Céline egy nem mindennapi Instagram posztban mutatta meg bájait, 49 évesen. Bár azóta a poszt eltűnt, mint tudjuk az internet nem felejt, így megmaradt a kép az utókornak, amin egyébként az énekesnő csodásan néz ki, így őszintén szólva nem igazán értem, miért törölte a tartalmat.

Angelina Jolie

Második válása után pár évvel, 44 évesen, egyenesen a címlapon mutatta meg tökéletes testét Angelina. Persze minket inkább a fantasztikus interjúja nyűgözött le, amit a magazinnak adott.

Demi Moore

Nem véletlen, hogy a színésznő került a listánk végére, hiszen ő nem csak a negyvenen volt már túl, mikor levetkőzött egy magazin kedvéért, hanem már az ötvenen is. Pontosan 56 évesen állt meztelenül a kamera elé.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.