Végre megnyílt London első meztelen étterme

Az étterem alapötlete az volt, hogy bárki megtapasztalhassa a "tiszta felszabadulást". És persze mindig van olyan piaci rés, ami még betöltésre vár...most végre beteljesült!

Pár hónapja már megírtuk, hogy Londonban nyílik az első teljesen pucér étterem - a várólistákon pedig körülbelül 13 ezer ember türelmetlenkedett. A Bunyadi névre keresztelt étterem egyébként a vegán-paleo gasztronómiai hullám tetőzése: ez az első olyan hely, ahol kizárólag természetes étkezési lehetőséget kínálnak a vendégeknek, ami azt jelenti, hogy az étteremben nincs áram, gáz, mindent kézzel készített eszközökön szolgálnak fel (agyagedényekben és ehető evőeszközökkel), senkinél sem lehet mobiltelefon, se bármilyen más eszköz. Igen, és ezzel együtt ruha sem lehet senkin.

Bár az étterem vezetői azt mondják, hogy ha valaki túl kényelmetlenül érezné magát anyaszült meztelenül, egy köpenyt azért kaphat, de nem igazán fordult még elő, hogy ezzel bárki is élt volna. Egyébként minden vendég (akár kettesben, akár baráti társasággal érkezik) egy privát szobát kap, ahol gyertyafényes, farönkökből épített asztalokon szolgálják fel az tiszta ételeket.

Ezzel együtt tehát van vegán és nem vegán menü is, a legtöbb ételt pedig nyersen tálalják a félhomályba bújtatott helyiségekben. Bekerülni csak várólistákon keresztül lehet, amire már most több mint 44 ezer ember iratkozott fel. A helyen egy menü körülbelül 60 font, azaz nagyjából 24 ezer forint. Az első tesztelők eddig csupa pozitív kritikát írtak az étteremről, és kényelmes, otthonos helyként hivatkoznak a Bunyadira.

Ez is érdekelhet!

Ezek a legjobb magyar éttermek

(via Independent)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.