17 sokkolóan bizarr fogás Japánból

Alábbi összeállításunkat csak erős idegzetűeknek ajánljuk, vagy azoknak, akik ma még nem ettek semmit!

A házias ízekről ugye nekünk elsőként egy gazdag húsleves, egy finoman fűszeres gulyás vagy az édes palacsinták juthatnak eszünkbe. Pedig az "otthonos ízek" fogalma a világ más tájain más és más fogásokat takar, amit nemcsak a gasztronómia szerelmeseinek, de minden embernek tudomásul kell vennie. A japán konyhában például jóval szélesebb a választék, mint Magyarországon, több a harmónia, mégis az egyszerűség és a rend érvényesül egy hétköznapi konyhába betekintve.

És bár a japán ételekről szinte mindenkinek elsőre a szusi ugrik be (ami valóban jelképévé vált), ennél jóval sokszínűbb. Mi most 17 olyan japán fogást hoztunk nektek, amik első ránézésre egy csirkepörköltön és tökfőzeléken felnőtt nemzetnek gyomorforgató lehet, de gondolj csak arra, hogy a mi Erős Pistánk valószínűleg éppen olyan bizarr egy japán embernek, mint a most következő, Japánból származó, autentikus ételek.

Ha pedig igazán nyitott vagy a világra, ezt a17 szokatlan japán finomságot egyszer az életben neked is ki kell próbálnod!

Ez is érdekelhet!

Japán lány magyar étkeket kóstol

(via buzzfeed)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...