13 tonna húst vont ki a forgalomból a Nébih: koszos, lejárt termékeket találtak egy húsüzemben

Egy Csongrád-Csanád megyei húsüzemben tartottak élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést a Nébih szakemberei, ahol rettenetes körülményeket tapasztaltak.

A létesítményben 12,6 tonnányi termék nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért a hatóság kivonta azokat a forgalomból, valamint azonnali hatállyal felfüggesztette az egység tevékenységét.

Súlyos élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési hiányosságokra derült fény abban a Csongrád-Csanád megyei húsüzemben, ahol szeptember első felében vizsgálódtak a Nébih ellenőrei. A higiéniai problémák – mint például az öltözők, mosdók, a fűszerraktár és az eszközök erős szennyezettsége, egyes helyiségekben a rozsdásodás, valamint a higiéniai kapu és a kézmosó működésének hiánya – miatt a hatóság az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette.

Számos kifogás merült fel az előállított húskészítményeket illetően is. A vizsgálat során lejárt fogyaszthatósági, illetve lejárt minőségmegőrzési idejű termékek kerültek a szakemberek látókörébe, emellett nyomonkövetési hiányosságok (jelöletlen, tételazonosító adatot nem tartalmazó termékek, valamint a nyomonkövetési dokumentáció kapcsán feltárt jogsértések) is szép számban előfordultak. A kifogásolt élelmiszerek mennyisége eléri a 12,6 tonnát.

A hatóság a szóban forgó termékeket a forgalomból kivonta, forgalmazásukat megtiltotta. További intézkedésként elrendelték az állati eredetű termékek megsemmisítését, valamint a létesítményben előállított, még érvényes minőségmegőrzési, illetve fogyaszthatósági idejű termékek forgalomból való visszahívását. A kifogásolt termékek elszállítását a helyszínen ellenőrizték a Nébih szakemberei.

Az ügyben az eljárás folyamatban van. A jogsértő vállalkozás milliós nagyságrendű bírságra számíthat.

Az érintett vállalkozás adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Nébih

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Vasi pecsenye

Ezt a receptet Anyósomtól tanultam. Ma már csak én készítem:-( Könnyen gyorsan elkészíthető és szerintem nagyon finom.  A kezdeti nehézségeket legyőzve, ma már a paprikás liszt is a ...