13-féle cseh-szlovák csokit és nápolyit teszteltünk - nekünk ezek ízlettek a legjobban

Koko, Kávenky, Margot, Kofila, Deli - szlovák és cseh csokikat és nápolyikat teszteltünk. Mutatjuk a kedvenceinket.

Nemrég Szlovákiában jártam a szüleimnél, és a néhány boltot is bejártam. Beszereztem egy táskányi édességet, hogy leteszteljük őket szépen sorjában, így ha legközelebb átruccannátok Szlovákiába és Csehországba, akkor már célirányosan vásárolhassátok meg a legjobbakat. Én már jól ismerem ezeket, de a kollégák kevésbé. A két országban alapvetően 4 nagy csokoládé- és nápolyigyártó van: Orion (Prága), Opavia (Opava), Figaro (Pozsony), Sedita (Szered).

A Sedita és az Opavia gyártja inkább a nápolyikat, a Figarohoz és az Orionhoz pedig a finomabbnál finomabb csokoládék tartoznak.

A két ország szoros kapcsolatának köszönhetően óriási édességválaszték található a cseh és szlovák boltokban. Sokkal nagyobb, mint Magyarországon. Én most 14-féle csokit és kekszet hoztam a kollégáknak kóstolásra, de legalább ugyanennyit, vagy inkább ennek a háromszorosát is be lehetne mutatni nápolyiból és csokiból. Az értékelés során most csak véleményeket írunk, illetve a végén eláruljuk, hogy nekünk melyik nápolyi és csoki lett a kedvencünk.

KÖVETKEZZENEK A TERMÉKEK:

1. Margot

Többféle ízesítésben létezik, de én most a klasszikust választottam. Bár személy szerint nekem ez az egyik gyerekkori kedvencem, a kollégáknak nem nyerte el a tetszését. A csomagolást menőnek tartották, de a kókuszos töltelék szerintük túl édes volt, és nagyon erős utóízt is éreztek.

2. Banány

Ennek a csokinak van magyar változata is. Banánízű zselé, ami alapvetően finom, de mű banánízű. A csokija kifejezetten jó. Az egyik tesztelő megemlítette, hogy van egy hasonló ízű Bedeco-ital.

3. Kofila

A kávéfüggők nagy kedvence. Mondhatnánk, hogy olyan, mint a Kapucíner, de sajnos nem, mert sokkal jobb nála. Kávésabb ízű, viszont nagyon édes. A retró csomagolást külön kiemelték tesztelőink, nagyon tetszett nekik.

4. Koko

Ezt többen ismerték már a szerkesztőségből. Igazi favorit volt most is finom kókuszos illata és íze miatt. A csokoládéja is krémes, picit roppanós, pont amilyennek lennie kell.

5. Deva

Gyerekkoromban engem ki lehetett kergetni a világból ezzel a csokival. Nagyon utáltam, és a csomagolása sem tetszett. A kislány kb. 1951 óta ugyanaz rajta. Tesztelőink szerint az illata fura, kicsit misztikus, nehéz eldönteni, hogy miből van. Ízre nagyon szúrós, alkoholos a krém (van benne alkohol - a szerk.), viszont a csokija finom.

6. Deli

Egyöntetű vélemény: ez a kelet Mars-csokija! Imádja mindenki, többször kóstoltuk már. Rengeteg ízben kapható, mi most a pisztáciásat kóstoltuk, ami krémes, édes ízű volt. Tesztelőink nagy kedvence ebből a csokiból a csokis változat. A Deli is legalább 5-6-féle ízben kapható a szlovák és cseh boltokban.

7. Studentská pecet

Nem is tudom, van-e hasonló csokoládé Magyarországon, vagy a világon az Orion Studentská pecetéhez. A tej- vagy étcsokoládé diákcsemegével és más aszalt gyümölcsökkel van ízesítve. Mi most az aszalt meggyes változatot kóstoltuk meg, ami isteni volt. Erős mogyorós illat, nagyon finom, krémes csokoládé. A mogyoró olyan, mintha enyhén sózva lenne. Minden ízében tökéletes.

8. Rumba

Ha húsvét volt vagy Mikulás, akkor a Figaro Rumba csokija nem hiányozhatott a nagyi szeretetcsomagjából. Nekem abszolút a gyerekkorom ugrik be róla, mivel ott nevelkedtem, de ami érdekes, hogy több kollégának is ez volt az első megjegyzése a rumos csokiról. A tölteléke nagyon rumos, és a csokoládéja is oké. Többeknek is ez lett a kedvence.

9. Fidorka

Tetszetős formája van, igazából egy zsebben is elfér, csak arra kell vigyázni, hogy el ne olvadjon. A nápolyi finom, de az egész nagyon gejl. Az egyik tesztelő már kóstolta a csokoládés ízesítésűt, és neki az jobban bejött.

10. Minonky

Jó keserű csokibevonat, a kakaós töltelék is nagyon finom, krémes. Ez is több ízesítésben kapható Szlovákiában és Csehországban. Előnye, hogy kicsi szeletekben eszegethetjük, bár elég valószínű, hogy pillanatok alatt elfogy.

11. Kávenky

A kávérajongók másik nagy kedvence lehet, mivel a töltelék kesernyés, erős kávéízű. Nem spórolták ki belőle az anyagot. Az ostya finom, ropogós.

12. Mila

Nagyon szép külső, menő csomagolás. Illatra erősen citromos, kicsit savanykás. A tesztelők szerint a krém nem is vaníliás és nem is csokis. Eláruljuk, a jó választ: tejes krém van benne. Kávé mellé tökéletes.

13. Lina

Jó ízű csokoládé mogyoróval, bár van egy kis vajas mellékíze. A nápolyi és töltelék is kellemes ízű.

+1. Sojové rezy

A végére egy olyan termék maradt, ami se nem csoki, se nem nápolyi, mégis nagy kedvenc a két országban. Ez a sójové rezy, ami egy szójából készült szelet. Küllemre nem túl szép, illatra erősen édes, kissé marcipános. Erős, alkoholos íze van, első harapásra nem rossz, de utána van egy fura utóíze. Ez sem lesz a kollégák kedvence.

A tesztelés után kisebb cukorsokkot kaptunk, de végül kiválasztottuk a kedvenceinket. A csokik közül az abszolút favorit a Deli, a Studentská, de a Kokót és a Rumbát is nagyon sokan szerették. A nápolyik kategóriájában a Minonky lett az abszolút győztes.

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Bárányhúsos receptek húsvétra

Karakteres, nem mindenki által kedvelt ízük és enyhén borsos áruk miatt az utóbbi időben sokat veszítettek népszerűségükből a bárányhúsos ételek. Azonban, ha mégis adnánk nekik egy esélyt, tegyük az alábbi receptekkel.

Nosalty

További cikkek