Tudtad, hogy az eredeti Túró Rudi OROSZ? Megkóstoltuk!

Idén ötven éves a Túró Rudi. Cikkünkben felidézzük a csemege születését, és megkóstoljuk az előképéül szolgáló orosz verziót is.

A Túró Rudit mint igazi hungarikumot tartjuk számon. Feltehetően akkor lennénk igazán elégedettek, ha kiderülne, honfoglaló őseink a nyereg alatt puhították ezt a túrós, csokis finomságot. A valóság azonban még ennél is regényesebb, bár kevésbé undorító. A történet felderítésében Tóth Eszter Zsófia és Murai András 1968 Magyarországon című kötete is segítségünkre volt.

Készül a Túró Rudi

1968-ban addig szokatlan, de azóta jól ismertté váló termékek jelentek meg a fogyasztási kultúrának engedményeket tevő kádárista Magyarországon. A „szocialista emberrel” életszínvonalának javításával kívánták feledtetni az 1956-os forradalom leverését követő megtorlásokat.

Tejeskannák 1966-ban Magyarországon - Fortepan / Urbán Tamás

A változatlanul az „imperialistákat kábító mámorba taszító”-nak tartott, és így csöndben, mindenféle hírverés nélkül az országban forgalmazni kezdett Coca Cola mellett olyan hazai termékekkel is kényeztették ettől az évtől kezdve a szocialista gyomrokat, mint az Omnia kávé vagy a Túró Rudi. Az amerikai termékhez hasonlóan a Túró Rudi sem kapott látványos reklámkampányt, de ennek nem ideológiailag ellentmondásos természete, hanem a neve volt az oka.

A Klein Sándor pszichológus által kiötlött nevet a lapkiadók túl frivolnak találták, és nem voltak hajlandóak reklámozni a terméket. Rudi, értitek…nem még túró is…ez már sok volt.

Készül a Túró Rudi

Mandeville Róbert, az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetője fejlesztette ki a Túró Rudit, de a csokival bevont túródesszert ötletét az 1954-ben a Szovjetúnióba látogató tejipari szakemberek lesték el. A szovjet élelmiszermérnökök már a harmincas években rájöttek a tutira: az édes túró és a csokoládé igen jó párost alkotnak. Nem is késlekedtek sokáig, az elvtársak elkezdték a magyar ízléshez igazított túródesszert nagyipari gyártását.

A termék hamar népszerű lett: Esterházy Péter Egy kék haris című könyvében ez olvasható: „kommunistákban a számháború volt jó, meg a Túró Rudi.”

Orosz rudik

Az Erzsébetvárosi Tejüzemből a gyártás hamar Mátészalkára került. 20-30 fő dolgozott a rudik elkészítésén: a „túrókígyót” szemmérték alapján vágták fel a megfelelő méretűre. Mivel a termék nem tartalmazott tartósítószert, mindössze három napig volt eltartható, ebből pedig egy nap elment a szállításra. Így ekkoriban Túró Rudiból rendszeresen hiány volt a boltokban. A gyártás nyolcvanas évekbeli modernizálásával azonban 14 napra nőtt a termék eltarthatósága, így mindig volt a boltokban finom rudi. 1984-ben az akkor már Nagybánhegyesen működő tejüzemben ki is használták a termék népszerűségét. A termékből kispórolták a csokit és a vajat, és jóval olcsóbb szójalisztet, zselatint és ételzsírt tettek a termékbe. A „hamisítóbanda”, amely így majdnem másfél millió forintnyi tisztességtelen haszonhoz jutott, lakossági bejelentésre bukott le.

A Ludas Matyi című vicclap szerint így lett a Túró Rudiból Csóró Rudi.

Egy Szirok és egy Pöttyös Túró Rudi

Ahogy Magyarországon a Túró Rudi sikere a mai napig töretlen - 2015-ben 20 milliárd forintot költöttünk rá -, úgy Oroszországban és a Szovjetúnió több utódállamában a rendszerváltozást követően is gyártják a szovjet ipar remekét, a csokis túródesszertet.A magyar ízléshez igazított, morzsás, citromos és a roppanós csokival burkolt rudihoz képest a négyzetes, lágy csokijú, vaníliás, krémes túrótöltelékkel kínált orosz verzió sokkal sűrűbb, intenzívebb élmény.

Csokis orosz rudi

A szerkesztőségben úgy döntöttünk, próbára tesszük az idehaza az Arbat üzletlánc kínálatában kapható orosz túródesszertet, vagyis a Szirokot. Mi a sima, vaníliás, a csokis, a mákos, a zselédarabos, a sűrített tejes és a kókuszos verziókkal próbálkoztunk. Megosztjuk veletek a tapasztalatainkat.

Csokis, zselés, kókuszos és mákos orosz rudi

Volt, aki szerint túl krémes volt az orosz rudacska állaga, és túl édesnek is találta ezt a csemegét – a csokis verzió szinte mindenkinek túl tömény volt.

Hiába, a magyaros, savanykásabb, roppanós külsejű rudi sokak szívébe belopta magát. Ezzel együtt legalább ugyanennyien voltak, akik éppen krémes állaga és selymes édessége miatt sokkal finomabbnak találták, mint a darabosabb, savanykásabb magyar változatot. Az tény, hogy alapvetően mindenki szerette az orosz csemegét – egyedül a zselédarabos verzió verte ki a biztosítékot többeknél némi joggal. A legeredetibb meglátás az volt, hogy ezeket a lágy rudakat meg kellene fagyasztani, és fagyiként befalni.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.