Fél kiló 165 ezer forintért - Ezek a világ legdrágább sajtjai

Ez a három sajt a legdrágább a világon. Te melyiket reszelnéd a tésztádra?   

Szendvicsben, pizzára vagy meleg szendvicsre olvasztva - a legtöbben egyet értünk abban, hogy mindegy milyen formában, csak sajt legyen. Ha a tényeknél maradunk, ezzel együtt úgy tűnik, a hazai átlag az uniós sajtfogyasztásnak a harmadát is alig éri el. Ráadásul ennek a mennyiségnek is több, mint a fele külföldi termék - írja a Pénzcentrum.

via GIPHY

Hiába vagyunk lemaradva az európai átlagtól, magunkhoz képest sok sajtot eszünk. 2016 júniusa és 2017 májusa között a sajt volt a harmadik legnagyobb árbevételt generáló termék a hazai kiskereskedelemben. A vizsgált kilencven termék között csak a feldolgozott húsok és a sörök előzték meg - írja a 24.hu. Gyanús azonban, hogy a megvásárolt sajtok nagy része meg sem közelítette azt az árkategóriát, amit most megismerhetnek a kedves olvasók: a Forbes ugyanis kiderítette melyik három sajt a legdrágább a világon.

3.Wyke Farms Cheddar

A Wyke cheddar sajtjának fél kilója közel 50 ezer forintba kerül. A Wyke család az 1860-as évek óta készíti ezt a sajtot az angliai Sommersetben. A savanykás, telt ízű sajt 12 hónapnyi érlelés után éri el a csúcsformáját. A világ legdrágább cheddarja borsos ára ellenére a Wyke-ok legnépszerűbb terméke.

2.White Stilton Gold

A Long Clawson Dairy sajtkészítő üzem az angliaiLeicestershire-ben található. Legfontosabb termékük egy lágy, fehér sajt, egy karcosan aromás stilton, amit valódi, ehető arannyal vonnak be. Az "aranyos" sajt fél kilójának az ára körülbelül 110 ezer forint.

1.Pule

A világ legdrágább sajtja nem tehén, de nem is juh vagy kecske tejéből készül. A pule elkészítéséhez szükség van egy különleges szamár tejére, ami a mai Szerbia és Montenegró területén őshonos. Mivel ez a szamár ritka jószág, ráadásul 25 kilogramm tej kell egy kilogramm sajt elkészítéséhez, annyira különleges csemegének számít a pule, hogy kereskedelmi forgalomban nem is nagyon kapható. Aki hozzá tud jutni, fél kilóját 165 ezer forintnál olcsóbban nem nagyon fogja megkapni. Pulét szinte csak az vásárolhat, aki eljut a szerbiai Zasavica természetvédelmi területre.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

A pokol konyhája: két vendég megsérült Gordon Ramsay Las Vegas-i éttermében

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...