Ez a francia étterem beintett a Michelin-csillagainak, inkább visszaadná őket

18 évig ragyogott a világ élvonalában a három Michelin-csillagot nyert francia étterem, de most inkább visszaadnák őket.

Ó a Michelin csillagok. Ha egy van, akkor jó vagy. Ha kettő van, nagyon jó vagy. Ha három van, te vagy az Isten. Valahogy így mondták az Ételművész című filmben is, és ahogy abban a történetben, úgy a valóságban is séfek százai vágynak a profizmust és sikert elismerő csillagokra. Vannak azonban olyanok, akik inkább nyomásként élik meg ezt az elismerést.
Miért vágyik arra egy étterem, hogy levegyék őket a legelőkelőbb listáról?
Azt, hogy a Le Suquet à Laguiole étterem lekerüljön a Michelin listájáról, a jelenlegi tulajdonos Sébastien Bras kérte, aki nem melleslegMichel Bras világhírű séf fia.
A Le Monde folyóiratnak nyilatkozó Bras azt mondta, azért hozta meg ezt a döntést, mert az a nyomás, amit a Michelin gyakorol az éttermekre, az gátolja a kreatív alkotófolyamatot.
,,Szabad szellemben stressz nélkül szeretnék olyan ételeket kínálni, amiben a lélek és a környezet fontos!" - utalva arra, hogy ne azért egyenek nála, mert egy kis könyv fontosnak jelöli őket.
Azért a Michelinnek is volt egy két szava ehhez a dologhoz. Claire Dorland-Clauzel, a Michelin végrehajtó bizottság tagja azt mondta:
A bizottsági tag azt is mondta, hogy nem biztos, hogy leveszik az éttermet a listáról, az a lista ugyanis ügyfeleknek készül, nem pedig étterem-tulajdonosoknak.

,,A Michelin történetében ez az első ilyen igény."

Ez nem valami bíztató, pedig Bras megosztott egy videót a Facebok-oldalán, amiben részletesen elmondja miért döntött úgy, ahogy.

,,A karrierem egy új fejezetét nyitom meg. Most már Michelin nélkül, de annál nagyobb szenvedéllyel fogok főzni!"

Végül is igaza van. Nem lehet kényelmes mindig a Michelin kritikusok ármánykodásait figyelni, hiszen állandó stresszben tartják az éttermeket. Persze számukra rettenetesen fontos a minőség, ezért a legapróbb részletekre is odafigyelnek, ha egy helyet kell rangsorolni. Ez mindenképpen dicséretes, de ez az éttermek séfjeinek és tulajdonosainak sok idegeskedéssel jár. Nem tudjuk, mi lesz a végkifejlet, de drukkolunk a séfnek.

(via: FOODBEAST)

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...