8 húzni-nyújtani, majd édesen tölteni való házi rétes
Rétest készíteni nem 5 perc, de a végeredményért nagyon megéri a házi változatot választani. Ha mégis csalni szeretnénk, akkor lessük el ebből a 8 receptből legalább a tölteléket!
NosaltyRétest készíteni nem 5 perc, de a végeredményért nagyon megéri a házi változatot választani. Ha mégis csalni szeretnénk, akkor lessük el ebből a 8 receptből legalább a tölteléket!
NosaltyRétest sütni igazi őszi tevékenység: valószínűleg idén sem múlik majd el úgy az évszak, hogy ne készítenénk egy-két-három-tíz rúddal a lemezes-csavaros finomságból. Ha pedig így teszünk, vegyük kölcsön a Napi Tipp alábbi tanácsait az igazán különleges végeredmény érdekében.
Lakos BenedekTény, hogy a rétestészta házilag a legfinomabb, készítésére mégis ritkán vesszük rá magunkat, mert irtó macerás. Persze a boltival is akadnak bajok: a mai Napi Tipp keretében ezek egyikét fogjuk orvosolni.
Lakos BenedekA rétesben az a jó, hogy mivel sok különböző töltelékkel készülhet, ezért egész éves édességnek számít. És mivel ilyen gyakran készítjük, érdemes bombabiztosra menni a készítés közben, nehogy valami rosszul sikerüljön.
Lakos BenedekA rétes lehet sós, lehet édes, készülhet gyorsan vagy nagyon lassan is, töltelékeinek száma szinte végtelen. Nagyon sokszínű ételről van tehát szó, és biztos mindenkinek van egy kedvence. Lássuk, a te csillagjegyed melyikért rajong!
NosaltyA rétesekért télen-nyáron rajongunk, nyáron a meggyes, túrós vagy epres a kedvenc, hidegben jobban esik egy mákos, káposztás vagy almás. Süsd meg valamelyiket!
NosaltyA görög konyháról elsőre a narancs, az olajbogyó, a muszaka vagy a tzatziki jut eszébe legtöbbünknek. Azonban, ha ellátogatunk valamelyik görög nagyvárosba, lesz egy alapanyag, ami lépten-nyomon felbukkan: ez a rétestészta.
Rosanics PetraEljött a rétesek ideje! Készüljön mákból, almából túróból vagy meggybefőttből, ezek a finomságok olyanok, hogy szinte első harapásra visszarepítenek minket a gyerekkorunkba.
NosaltyMeggyes, mákos, almás, tökös-mákos, három ízű palacsintás, sok-sok porcukorral hintve. Melyik jöhet?
NosaltyMagyar filmes gasztrojelenetként általában Szindbád húslevese vagy Bástya elvtárs citromevése jut eszünkbe elsőre. Kivéve, ha láttuk a Veri az ördög a feleségét című szatírát.
Rosanics PetraMai menünk igazi ízutazás, amitől ne ijedjetek meg, mert a végére tökéletesen összeér a menüsor, garantáljuk! Lencseleves, törökösen, húsmentes döner főételnek és a mentesen étkezőknek is szuper rizskoch érkezik, sok-sok lekvárral.
Macsuga ViktóriaHa szeretsz grillezni, akkor biztosak vagyunk benne, hogy a Lidl legújabb terméke hamar a kedvenced lesz, és gyakran előkerül majd a következő kerti sütögetéseknél.
NosaltyEgyre népszerűbb a szárazságtűrő növények között egy különleges faj, amely nemcsak szép, hanem rendkívül ellenálló is.
Németh OrsiA klasszikus magaságyások ideje lassan leáldozóban van. Egy új, letisztult és fenntartható megoldás veszi át a helyüket a modern kertekben.
Nem csodaitalról, de még csak nem is egy drága táplálékkiegészítőről van szó. Ez az ital nem véletlen örvendett nagy népszerűségnek még nagyszüleink idejében, ugyanis számos egészségügyi előnye van.
Laza menü érkezik a hétvégére: szaftos burgerhez egészséges köret, amit egy nagyon vajas aranygaluska zár.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.