Zac Efron kipróbálta az izlandiak föld alatt sütött lávakenyerét

Ha eddig azt hitted, a kovász különlegesség, nézd meg Zac Efron új sorozatát, amiben geotermikus energiával a föld alatt sütik 24 órán át az izlandiak vulkanikus kenyerét.

Eredetileg Down to Earth, magyarul pedig Zac Efronnal a Föld körül címmel debütált nemrég új sorozat a Netflix-en, amelyben a színész a bolygó izgalmas tájait fedezi fel. A sorozat a környezettudatosság szempontjából foglalkozik olyan helyszínekkel, mint Puerto Rico, Franciaország vagy Lima, miközben az adott ország vagy régió jellegzetes helyi fogásait és nevezetességeit is feltérképezi a két főhős:Zac Efron és Darin Olien wellnessguru.

Az első részben Izlandra látogatnak el, a háromnegyed órás műsorban pedig sorra veszik, miként működik az ország teljes egészében megújuló energiával. A szakállas és kockás inges Efron elkalauzolja a nézőket egy vízerőműbe, de búgó hangján a geotermikus energia működését is elmagyarázza, és egy rövid időre úgy érezzük, valóban értünk belőle valamit. A lélegzetelállító Gullfoss vízesés és a sziget végtelen pusztáinak képei mellett a gasztronómia is terítékre kerül, hiszen a hidegben gyorsan megéhezik az ember. Így ellátogatnak a Michelin-csillagos Dill Restaurant-ba, ahol kipróbálják a trágyában füstölt (a szigeten nem látni sok fát, így azt használják, ami kéznél van), bárányszalonnába forgatott RÉPÁT!

Gullfoss vízesés, Izland

A geotermikus energia azonban nemcsak arra jó, hogy elássa árammal a lakosokat. A zord körülmények között az izlandiak már hosszú évtizedekkel ezelőtt rájöttek, miként hasznosíthatják a forró talajt: kenyeret sütnek benne. Legalább 100 éve ismert ez a fajta kenyérsütési eljárás, amivel az izlandiak által egyszerűen csak hverabrauð-ként, azaz rozskenyérként, a világ többi részén pedig lávakenyér vagy vulkanikus kenyér néven ismert cipót készítik. A procedúrához először összekeverik a rozst és teljes kiőrlésű lisztet, írót, nádcukorszirupot, sütőport, szódabikarbónát és egy kis sót, majd a keveréket egy nagy fémedénybe töltik, lezárják, végül egy forrás közelében elássák a föld alá 24 órára.

A víz és hő végzi a dolgát, és egy nap leforgása alatt elkészül az első pillantásra csokoládétortára emlékeztető kenyér. Állagra szivacsos, ruganyos, de sűrű, az íze pedig karamellás jegyeket hordoz a szirup miatt. Efronék beszámolója alapján nagyon jó, és ahogy Siggi bemutatta, vajjal, helyi füstölt pisztránggal és tojással az igazi.

A hverabrauð az utóbbi években felkerült a kötelező izlandi látnivalók listájára, a helyiek is örömmel fogyasztják, bár ők inkább a sütőben sütik. Azonban ilyenkor sem egy gyors fogásról van szó, ugyanis 90 fok körüli hőmérsékleten 12 órán keresztül készül ez a sötét rozskenyér.

Ha épp nincs Netflix-előfizetésed, Siggi Rafn a CNN riportjában is megmutatja a lávakenyér készítésének metódusát. Azért nekünk a Zac Efronos változat a kedvencünk.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Címlapról ajánljuk