Világító csirkehúst vásárolt egy ikrényi férfi

Csak találgatni lehet, mitől világíthatott a csirkehús a sötétben.

Megnyugtató kék fényt bocsát ki sötétben az a csirkemell, amit egy ikrényi férfi vásárolt még újév előtt - írja a Kisalföld, amely fotót is közölt a szokatlan jelenségről.

A férfi a csirkemell felét elkészítette, a másik felét viszont szilveszter este véletlenül elöl hagyta a konyhapulton. Amikor hajnalban hazaért, fényt látott, először azt hitte, hogy a gáztűzhely maradt égve, de kiderült, hogy a hús világít.

Az eset után a férfi felkereste aNemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), amely azzal utasította el a panaszt, hogy a vásárlás óta sok idő eltelt, így a hús akár a férfi otthonában is fertőződhetett. A férfi ezután fordult a laphoz, ahova két mintát is vitt a húsból. A Kisalföld megkeresésére végül válaszolt a Nébih. Azt mondták, nem először találkoztak ilyen jelenséggel, melynek okait laboratóriumi vizsgálat hiányában csak találgatni lehet.

Az egyik lehetséges ok, hogy Pseudomonas baktériumfajjal szennyeződött a csirkemell. Ezek a sötétben fluoreszkáló pigmentet termelnek. A másik ok, hogy foszforvegyületek miatt jött létre a jelenség. ami akár a gyors csontnövekedés folytán a csontokba épülő foszforvegyületekkel is összefüggésben állhat. Mindenesetre, aki világító hússal találkozik, az inkább ne fogyassza el azt!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Irány Nyíregyháza: 7 étterem, ahova érdemes ellátogatni – A kiflis...

Szabolcs-Szatmár-Bereg székhelyét vastagbetűvel szedik a honi gasztronómiai térképen, mióta az ország minden zegzugába eljutott a kiflis gyros híre, de bátran állíthatjuk, hogy a térség konyhája saját jogán is megérdemli, hogy elismerően szóljunk róla. Mi most hét éttermet ajánlunk Nyíregyházán, kávézótól halas büféig, hogy egyetlen fáradt vándor se távozzon innen éhesen.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...