Végre lehet egy menő kalauzod, ami összeszedi neked, hogy hol kajálj jót a városban

Több mint 4 éve indult el a 444.hu, és a csapatnak most megint van egy jó ötlete.

Ennyi idő alatt Budapest nagyon sokat változott: sokkal több helyen lehet jót enni, jót inni, lényegesen erősebb a kulturális kínálat, jobbak a sportolási lehetőségek, gazdagabb a boltok kínálata. Ami viszont nem változott, hogy továbbra sincs olyan kalauz, ami segítene biztosan eligazodni ezen a Budapesten. Ezért most csinálnak egyet.

A 444.hu eddig alapvetően közéleti témákkal foglalkozott, de azért néha jutott idejük egyebekre is. Amikor nyílt egy jó kínai étterem Budapesten, ők írtak róla először, rendszeresen összegyűjtika legjobb hétvégi programokat, és a reakció az ilyen témájú próbálkozásaikra csak megerősítette őket abban, hogy érdemes lenne ezekkel alaposabban foglalkozni. Úgy, ahogy a 444-et is írják: függetlenül, szórakoztatóan és megbízhatóan.

2017 júliusában aGoogle innovációs pályázatának győztesekéntkezdték el építeni a saját - szép magyar kifejezéssel - crowdfunding-platformjukat, aminek segítségével olvasóik dönthetik el, hogy újságíróik ötletei közül melyiket hajlandók pénzzel támogatni - és persze azt is, hogy melyiket nem.

Most már el tudják indítani az első projektet, és az első támogatható ötletüka

444 jó hely Budapesten

Amennyiben március 29-ig legalább 1000 ember úgy gondolja, hogy ez egy támogatandó ötlet, augusztusban kiadják a 444 jó hely Budapesten című könyvet, telis-tele a szerintünk is jó éttermekkel, boltokkal, galériákkal, kirándulóhelyekkel, gyerekprogramokkal, szórakozóhelyekkel. Így fog kinézni:

Ha összejön a célként kitűzött összeg, a könyv mellett elindítják hírlevelünket is, amelyben kéthetente összegyűjtik, hogy mi történik Budapesten. Mi a kihagyhatatlan program, milyen új éttermet érdemes kipróbálni, és úgy általában mi éppen a jó.

Ide kattintvatudhatsz meg még többet a könyvről és a hírlevélről, sőt, az utóbbiból kérhetsz egy tiszteletpéldányt is. Ha te is támogatnád a projekt megvalósulását, akkor azt itt teheted meg.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Ennél meghatóbban még sosem gyűjtöttek adományokat egy pesti étteremnek sem - Éljen a curry!

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.