Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Vattacukor, ringlispil és csattogós lepke - Így ünnepeltük gyerekkorunkban a május 1-jét

Felvonulás, légi bemutató és rengeteg édesség: emlékszel milyen ízek és illatok szálltak a levegőben, miközben a körhinta körbejárt? Ilyenek voltak a régi idők majálisai.

A rendszerváltás előtti május elsejei vurstliknak olyan hangulata volt, amihez hasonlót azóta sem tudunk visszaidézni. Tény, hogy az évek múlása szinte mindent megszépít, de a 40-50 évvel ezelőtti májusokra mindig jól eső nosztalgiával fogunk visszagondolni.

A május elseje anno felvonulásoktól, légi bemutatóktól, és kisdobosoktól, valamint úttörőktől volt hangos.

A ringlispil, a célba lövés, a dodzsem és a különböző édességek egészen meseszerűvé tették a május elsejéket. Gyerekként imádtuk, ahogy körbe repültünk a színes forgatag fölött, és önfeledten integettünk a szüleinknek, akik lent aggódtak, nehogy összecsavarodjanak a hinta láncai.

Szédület a köbön 1983-ból:

A kicsiknek azért volt biztonságosabb változat is:

A ragadós, émelyítően édes vattacukortól tetőtől talpig ragacsosak lettünk, de imádtuk! Gyerekként körbeálltuk a vattacukros üstöt, és mélyeket szippantottunk a levegőbe, hogy megteljen a tüdőnk a finom, édes illattal – egyfajta előétel gyanánt -, miközben a saját adagunkra vártunk.

A csattogós lepke több generáció gyerekkorát kísérte végig. Szinte minden második árusnál lehetett kapni egy hosszú fabotra erősített lepkét, ami a múzsájához képest cseppet sem volt csendes. A színes falepkék a legtöbbünket elkápráztatták, így egymást érték a hangos falepkéket tologató gyerekek.

A kemény és ragacsos cukorba még a tejfogunk is beletörhetett, mégis amolyan kötelező elemként volt jelen a május elsejei búcsúkban. A barnás-sárgás törökmézet minden cukorkát áruló standon megtaláltuk, és a cukor, a méz, valamint a szódabikarbóna varázslatos elegye a legtöbbünket rabul ejtette.

A dodzsemben pont azt kerestük, amit felnőttként, éles helyzetekben már kerülünk: az ütközést. Széles mosollyal szántottuk fel a dodzsempályát, és bár néhányan magában a száguldásban is megtalálták a szépséget, a legtöbben imádtak koccanni. A dodzsemet a felnőttek is szerették, itt senkitől nem kértek kék-sárga baleseti bejelentőt.

A törökméz mellett a krumplicukor volt az az édesség, amit legalább olyan küzdelmesen ettünk, mintha muszáj lett volna. Nem volt különösebben jó íze, ellenben olcsó volt, így nem ért véget úgy a vásár, hogy ne szopogattunk volna el egyet-egyet.

A céllövöldénél legalább akkora sor állt, mint a ringlispil előtt. Természetesen, mindenki a legnagyobb legszebb babákat, játékokat szerette volna hazavinni, de csak keveseknek sikerült: ha nem vetted észre, hogy az árus olyan puskát adott, ami félrevitt, estebédig lövöldözhettél.

A fekete, nyúlós, ánizsos cukrot, a medvecukrot már messziről felismertük jellegzetes alakjáról. Még akkor is ettünk belőle, ha nem feltétlen kedveltük az ízét, mert a bocskorszíj legalább annyira hozzátartozott a május elsejékhez, mint a körhinta.

A majálisok másik nagy klasszikusát a mézeskalács testesítette meg. A szív és a huszár alak volt a legnépszerűbb: előbbit akkor volt igazán jó magunkénak tudni, ha az általános iskolai (plátói) szerelmünktől kaptuk.

Ezeket olvastad már?

Címlapfotó: Fortepan

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!