Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Konyakmeggy, szegfű és fehérnemű az Aranypókból - Így ünnepeltük volna a Valentin-napot a Kádár-korszakban

A rendszerváltás előtt még nem hallottunk a szerelem ünnepéről, és egészen más számított luxusnak, mint ma. De már akkoriban is megadtuk volna a módját az ünneplésnek.

Csokoládé, virág, parfüm, mozi, vacsora, ágyjelenet – ha a Kádár-korszakban lett volna Valentin-nap, jó eséllyel ugyanaz lett volna a forgatókönyv, mint most. És persze, olyan is lett volna, aki a háta közepére nem kívánja az egészet, és helyette a Szomszédokat nézte volna otthon, fittyet hányva Cupidóra.

A rendszerváltás előtti évtizedekben nem adtunk akárkinek akármikor konyakmeggyet. Jeles alkalmakkor, karácsonyra vagy születésnapra fektettünk be egy-egy doboz alkoholba áztatott, csokoládéba burkolt meggybe. De ha lett volna Valentin-nap, egészen biztosan konyakmeggyel is kifejezésre juttattuk volna az érzéseinket.

A bonbon mellé virág is jár, ami mi más is lehetett volna, mint szegfű?! Sokunkban élénken él még a szegfűcsokrok illata, mivel a névnapokra, évfordulókra rendszerint szegfűből állt a standard csokor. Bár akkoriban ez számított a legkommerszebb virágnak, tény, nem hervadt el egykönnyen, sokáig szép maradt a vázában.

Az a férfi, aki igazán ki akart tenni magáért, biztos, hogy a virág és a bonbon mellé kölnivizet is vásárolt volna. A pusztító Krasznaja Moszkva, vagy a lágyabb, de még mindig bivaly erős Alba Regia közül válogathattak volna.

Persze, a férfiak sem maradtak volna ki a jóból: méltó Valentin-napi ajándéknak számított volna egy üveg Pitralon, aminek az illatát még ma sem tévesztjük össze semmivel. A sportosabb, divatozni vágyó férfiaknak pedig Derby-vel kedveskedtünk volna.

Az a nő, aki ki akart volna tenni magáért, biztos, hogy a szerelmesek napja előtt az Aranypókot is meglátogatta volna. Aki a rendszerváltás előtt igényes és csábító fehérneműket akart viselni, az Aranypókban vásárolt, ahol készséges és szakértő eladók várták a minőségi alsóneműkre vágyókat.

Azelőtt moziba mentünk volna, és egy Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, vagy Sophia Loren filmre váltottunk volna jegyet, ahol még azon izgulhattunk, nehogy egy nyurgább, vagy éppen egy konttyal divatozó néző beüljön elénk. A lépcsőzetes sorok akkoriban még álomképek formájában sem léteztek.

A romantikus este fénypontja egy olyan vacsora, ahol rántott húst, brassóit, fasírozottat, vagy csirkepaprikást ettünk volna csalamádéval. Ha nem étterembe, akkor egy presszóba ültünk volna be, ahol franciakrémest, vagy zserbót kérünk egy jó erős feketével. A tejeskávé és a különböző színes, szagos, leheletvékony tortaszeletek akkoriban még jóformán értelmezhetetlenek voltak.

Az estét pedig mi mással, mint romantikus zenével, egy kis konyakkal vagy likőrrel, és egy andalgós melódiával zártuk volna. Akkoriban szalagos magnetofonból Szécsi Pál, Németh Lehel, vagy Zalatnay Cini számai fűtötték fel a hangulatot, az este további része pedig Valentin-napon a bonellrugós ágyon folytatódott volna, ahol a ruha alól elővillan az Aranypókban vásárolt fehérnemű.

Ezeket olvastad már?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!