7 női séf, aki a férfiak uralta gasztrovilágban vált világhírűvé

Érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy a többnyire férfiak uralta gasztronómia világa és a séfszakma is tele van zseniális női szereplőkkel. Olyan világhírű szakácsokat hoztunk nektek, akik korántsem nevezhetők a szó szoros értelmében a "gyengébbik nem" képviselőinek.

Nagyon furcsa, hogy míg a széles társadalmi nézőpont szerint a nő helye a konyhában van, mégis egy férfiak uralta szakmába botlunk, amikor a kulináris világot vizsgáljuk. Pedig, ha kinyitjuk a szemünket, akkor rengeteg tehetséges női séfet találunk.

Dominique Crenn

Dominique-ot már születése óta körülvette a francia kulináris élet. Az egyetem után számos vendéglátóhelyen megfordult a világban – Indonéziában például ő lett az első női főszakács. 2016-ban elnyerte a „Világ legjobb női séfje” címet, majd San Franciscoban nyitotta meg éttermét, az Atelier Crenn-t. Kezdetben minden munkát maga végzett, beleértve az adminisztratív feladatokat is, mert úgy érezte, hogy minden helyzetet közvetlenül neki kell kezelnie: „Ha nő vagy, akkor mindent magadra vállalsz, mert úgy érzed, hogy bizonyítanod kell, és nem kérhetsz segítséget.” Ma már egy fiatal nőkből álló adminisztratív csapat támogatja őt abban, hogy csak az alkotásra koncentráljon. A séfet eleinte elriasztották a pályától a férfiak által uralt konyhák, de szerencsére végül mégis kitartott, majd ő lett az első nő az USA történelmében, aki három Michelin-csillagot is nyert.

Clare Smyth

A londoni Core by Clare Smyth vezetője szerint, ha valakinek nem tetszik, ahogyan a női szakácsokat ábrázolják, akkor fel kell állni és meg kell szólalni. Clare 16 éves korában költözött az Egyesült Királyságba, hogy megkezdje kulináris képzését, majd Gordon Ramsay éttermében dolgozott főszakácsként, mára pedig azon kevés tehetség közé tartozik, akik három Michelin-csillagot is szereztek – ráadásul ő volt körülük az első nő az Egyesült-Királyságban. Ő maga is elismerte, hogy munkájával bizonyítani akarta, hogy a nők képesek megtenni azt, amit a férfiak, és learathatják a sikereket, ha elég keményen dolgoznak. Claire-t 2018-ban az a megtiszteltetés érte, hogy Meghan Markle és Harry herceg esküvőjén ő gondoskodhatott a királyi menüről.

Helene Darroze

Az Alain Ducasse által mentorált Helene az élő példa arra, hogy egy nőből is lehet sikeres séf: a londoni Connaught Hotel főszakácsaként két Michelin-csillagot is szerzett, és ő inspirálta a L’ecsó című mesefilmben Colette karakterét. Az édesanyja a példaképe, aki mindig önállóságra tanította: „Gyermekkorom óta azt mondogatta nekem, hogy olyan munkára van szükségem, ami lehetővé teszi számomra a függetlenség szabadságát. Ő vegyész volt a saját gyógyszertárában – számomra ő a dolgozó nő példája. Arra biztatott, hogy tanuljak, és hogy legyen egy jó munkám, amely lehetővé teszi számomra, hogy anyagilag független legyek.”

Ana Roš

Ana Roš fiatalabb korában síugró volt a jugoszláv ifjúsági válogatott csapatában, mielőtt családja akaratának ellentmondva, képzettség nélkül vállalta magára a főszakács feladatait a szlovén Hiša Franko étteremben. Kitartásával, kreativitásával, fantáziájával és különös tehetségével a világ élvonalába küzdötte fel magát, ma pedig arra specializálódott, hogy hagyományos, helyi fogásokat készít el egy kis modern technikai csavarral. Étterme mára Európa egyik legjobbja lett. Roš 2016-ban szerepelt a Netflix A konyhafőnök asztaláról című dokumentumfilmjében, egy évvel később pedig elnyerte a „Legjobb női szakács” címét. Karrierje során egy régi tanács inspirálta: az, hogy mindig higgyen magában és abban, hogy erős, helyezze magát az első helyre, és ne gondoljon a gyengeségre.

Anne Sophie-Pic

A francia konyhát a hagyomány határozza meg, ezért ott sokáig lehetetlen volt nőként sikereket elérni. Családjának 130 éves múltra visszatekintő éttermét édesapja halála után eredetileg bátyja vitte volna tovább, aki azonban nem bírta a konyhával járó felelősség általi stresszt, így Anne vette át tőle. A francia séf megmutatta, hogy a hagyományok elavultak, és ő is lehet legalább olyan jó szakács, mint egy férfi: Anne lett a negyedik nő, aki három Michelin-csillagot nyert, 2011-ben pedig elnyerte a „Legjobb női szakács” címet.

Elena Arzak

A San Sebastianban lévő, Elena családjának immáron negyedik generációja által vezetett Arzakot Spanyolország legjobb éttermeként tartják számon. Elena, aki édesapjával osztozik a főszakácsi feladatokon, 2012-ben az év női szakácsa lett, és a baszk házi főzést népszerűsíti. A séf dédszülei 1897-ben építették a házat, ami otthont ad a család legendás éttermének. A tradíció továbbviteléhez rengeteget kellett fejlődnie: Svájcban tanult vendéglátást, majd Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban gyűjtött tapasztalatot. A legjobb tanácsot a mentorától kapta, és egész eddigi karrierjét végigkísérte: mindig higgyen a belső erejében, és teremtse meg a saját stílusát, ami mellett a végsőkig ki kell állnia.

Helena Rizzo

„A legjobb tanács, amit valaha kaptam az volt, hogy maradjak hű önmagamhoz, és legyek következetes a döntéseim és az életem vezetése terén” – mondja az egykori modell, aki ma már híres sztárséf és a Sao Paolo-i Mani étterem tulajdonosa, melyet férjével, a spanyol Daniel Redondo séffel közösen nyitottak. Helena 1997-ben hagyta ott a kifutót az ételek világáért, hogy szakácsként dolgozzon Brazíliában, Olaszországban és Spanyolországban. A házaspár közösen kísérletezget brazil-spanyol ihletésű ételeivel. Helena 2014-ben elnyerte a Veuve Clicquot „A világ legjobb női séfje” díját.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Forrás: via via via és via


Még több női tartalom itt:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?